2010. szeptember. 20. 08:59 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 20. 09:08 Gazdaság

Erősödéssel nyitott a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 67,20 pontos emelkedéssel, 23 286,44 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,29 százalékkal erősödött.

A nyitást megelőzően enyhe erősödésre és mérsékelt forgalomra számítottak az MTI által megkérdezett piaci szakértők. Fazekas Péter, a Buda-Cash Brókerház elemzője minimális emelkedést vár alacsony forgalom mellett. Úgy tűnik, a piacok egyelőre rezisztensek a megjelent kedvezőtlen hírekkel kapcsolatban - fejtette ki. Utalt az Írország adósságproblémáival kapcsolatban pénteken felröppent információkra. Hozzátette, hogy az IMF részéről megjelent kommentár, miszerint Írországnak nem lesz szüksége külső segítségre, megnyugtathatja a piacokat. 

Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője erősödésre számít a BÉT-en, de továbbra is alacsony forgalom mellett. Véleménye szerint a nemzetközi tőzsdék továbbra is optimisták, és nincsenek eladók a piacon. Hozzátette, hogy továbbra sem múlt el a veszélye egy nagy összeomlásnak, ám ennek egyelőre az előszele sem érzékelhető a részvénypiacokon. 

A CIB Bank előrejelzése szerint vegyes nyitás várható az európai tőzsdéken. A pénteki nap után még mindig keresik az irányt a piacok, és hétfőn igazán fontos makroadat sem várható. A piacok inkább az amerikai Fed nyíltpiaci bizottságának keddi kamatdöntő ülésére összpontosíthatnak. 

A BUX 43,25 pontos, 0,19 százalékos emelkedéssel, 23 219,24 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 18,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott. A Mol árfolyama 300 forinttal, 1,36 százalékkal 21 700 forintra csökkent, 4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 76 forinttal, 1,57 százalékkal 4926 forintra erősödött, forgalmuk 10,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,43 százalékkal 690 forintra gyengült, forgalma 1,3 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 475 forinttal, 0,98 százalékkal 48 750 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el. Az Egis 167,7 millió forintos forgalom mellett 70 forinttal, 0,34 százalékkal 20 800 forintra emelkedett.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.