Akár még tíz évig keserítheti az életünket a gazdasági válság
Két évvel ezelőtt ment csődbe a Lehman Brothers befektetési bank, elindítva a második világháborút követő időszak legsúlyosabb pénzügyi válságát. Az átfogó bankhalált azonban állami mentőöveknek köszönhetően sikerült megakadályozni, s újabban úgy tűnik, hogy a recesszió is elmúlt már. Csakhogy két évvel a katasztrófa után világos: a globális válság nem múlt ki, csupán alszik – írta a Berliner Zeitung.
A fővárosi újság e szavakkal idézte Joachim Felset, a Morgan Stanley szakértőjét: „a nyár elmúlt, a válság maradt”. Igaz, hogy az ipari államok teljesítménye már csaknem eléri, a feltörekvő országokban pedig meg is haladja a válság előtti szintet. Az is igaz, hogy fellendülőben van a nemzetközi kereskedelem. Egyúttal azonban szaporodnak a nyugtalanító jelzések.
Bár a munkanélküliség nem emelkedik tovább, de valódi apadásról sem lehet beszélni. A fogyasztói magatartás – éppen a jövedelmek csökkenése miatt – változatlanul visszafogott. Bizonytalanság honol a részvények piacán is. Újból erősödnek a bankrendszer szilárdságával kapcsolatos kételyek; sokan arra számítanak, hogy Írországban vagy Görögországban bekövetkezik az államcsőd. A biztonsághoz való menekülés hatására rekord alacsony szintre zuhant a szemre szilárd országok államkötvényeinek hozadéka.
Különösen nyugtalanítónak tartja a lap, hogy a legerősebb nemzetgazdaságból, az amerikaiból kifogy a szusz. Az utóbbi négy negyedévben az USA gazdasági növekedése mindössze 3,25 százalékos volt, ami jócskán elmarad a korábbi válságokat követő mutatóktól. Akkor az amerikai gazdaság átlagosan 5 százalékos növekedést produkált. A válság vírusa nem pusztult el, csupán legyengült – figyelmeztet két amerikai közgazdász. „Óvakodjunk azoktól, akik azt hiszik, hogy a legrosszabbon már túljutottunk” – idézte a Berliner Zeitung Carmen és Vincent Reinhart véleményét.
A házaspár az utóbbi száz évben lezajlott 15 nemzeti és 3 globális válságot vizsgált meg abból a szempontból, miként reagált a gazdaság a sokkhatásra. Vizsgálatuk eredménye megdöbbentette a világ jegybankelnökeinek Jackson Hole-ban tartott tanácskozását.
Eszerint a válságokat követő tíz év alatt a gazdasági növekedés jóval gyengébb maradt, mint a krízis előtt volt, miközben a munkanélküliség mutatója magasabb volt a korábbinál. Tizenöt közül tíz válság utáni időszakban az állástalanok aránya soha nem esett vissza a válság előtti szintre. Az ingatlanok tíz évvel a krízis után sem nyerték vissza korábbi értéküket, az átlagos értékcsökkenés 50 százalék volt.
A nemzetgazdaságok válság utáni gyengélkedésének oka a korábbi boom, amely kizárólag pénzügyi spekulációkon alapult. A magánszektor adósságállománya – éppen a fellendülés tartósságába vetett hitből fakadóan – 38 százalékkal növekszik, elvégre a bankok is szívesen hiteleznek ilyen időkben. Aztán kipukkadnak az első hitelek, a cégek visszafogják a termelést, zuhanórepülésbe kezd a részvénypiac, az emberek pedig elveszítik a házaikat. Apadni kezd az infláció, legrosszabb esetben deflációba megy át, mint a 30-as évek nagy válsága idején, vagy Japánban a 90-es években.
„A mostani válság kitörése előtti évtized beleillik a történelmi sémába” – állítja Reinhart. „Ha a kilábalás is a korábbi mintát követi, akkor hosszabb távon gyenge növekedésre kell számítani. Ez főleg azoknak az államoknak (Írország, Izland, Görögország, Olaszország) jelent komoly csapást, amelyeknek magas növekedés rátákra volna szükségük adósságállományuk lefaragásához. Ez azonban nehéznek bizonyulhat, ha az államcsőd veszélye továbbra is fennáll.”
Szintén riasztó mérleget vont a Lehman-csőd második évfordulóján Raghuram Rajan amerikai közgazdász. A világméretű pénzügyi válságot okozó veszélyes struktúrákban alig történt változás, valódi reformok nélkül újabb krízis fenyeget – jósolta a Financial Times Deutschlandnak adott interjúban.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egykori vezető közgazdásza szerint bankárok, ingatlanvásárlók vagy pénzügyi szakemberek egyéni döntései csak részben adnak magyarázatot a válságra. Az alapvető okot a pénzügyi szektoron belüli, illetve a globális makrogazdaságban fönnálló rossz ösztönzőkben látja Rajan.
Különösen problematikusnak érzi a külkereskedelmi mérlegekben mutatkozó nagy globális egyenlőtlenségeket, elsősorban a függést az Egyesült Államokon belüli fogyasztástól – attól, amelynek alapját olcsó hitelek képezték.
„A probléma magva a jövedelmek terén mutatkozó fokozódó egyenlőtlenség és a gyenge szociális védőháló. Ez késztette az amerikai politikát arra, hogy olcsó hitelekhez és jelzálogokhoz folyamodjon, így akarva kárpótolni az alsó és a középosztály tagjait. Ez a politika gondoskodott arról, hogy az emberek a stagnáló bérek dacára többet fogyasztottak. Ehhez járult a pénzügyi szektor a maga veszélyesen meghökkentő hitelezési módszereivel. A végén aztán kitört a válság” – emlékeztetett a chicagói egyetem professzora.
Újabb válságok elkerülése érdekében Rajan a jelenlegi krízishez vezető struktúrák radikális megváltoztatását követeli. „Nem csak a pénzügyi szektort kell újra értelmeznünk, hanem mindent át kell gondolnunk. Minden országnak reformokat kell végrehajtania, olyanokat, amelyek stabilizálják növekedési kilátásaikat, és ellenállóbbá teszik gazdaságukat a sokkhatásokkal szemben.”
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.