2010. szeptember. 03. 17:23 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 03. 17:16 Gazdaság

Hónap közepétől drágább lehet a kenyér

Hónap közepétől több üzletben is drágább lehet a kenyér, az ártárgyalások most folynak a sütőipari vállalkozások és a kiskereskedelmi boltok, bolthálózatok és áruházláncok között - mondta Werli József, a Magyar Pékszövetség főtitkára. A szakember az áremelést a gabona, illetve a liszt árának drasztikus emelkedésével, továbbá az energia- és szállítási költségek növekedésével indokolta.

Werli József szerint egy kilogramm fehér kenyér átadási ára, amiért a sütőipari vállalkozások a kiskereskedőknek adják a kenyeret 160-190 forint között van. Az átadási ár nagymértékben függ attól, hogy melyik üzletnek szállít a vállalkozás és az ország mely részén működik a cég - tette hozzá Werli József.

A fogyasztói ár területenként és boltonként eltérően az említett kenyérfajtánál 170-260 forint között mozog kilogrammonként. (Így a szakértők szerint a fehér kenyér fogyasztói ára az áremelkedést követően közelíthet a kilogrammonkénti 300 forinthoz. A szakértők úgy vélik, hogy azokon a helyeken, ahol magasabb az átadási ár, ott 15-20, máshol pedig akár 25-30 százalékos átadási árnövekedés is indokolt lehet.)  
 

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.