Egyre csak duzzad a letartóztatott bankvezér aktája Ausztriában
Újabb mérleghamisítást tártak fel a nyomozók az osztrák Hypo Banknál (HGAA), a pénzintézet volt vezére egyre inkább kulcsfigurának tűnik az ügyben – írta egy osztrák lap szerdán a nyomozás környezetéből származó forrást idézve.
Wolfgang Kulterer, a csődtől tavaly decemberben kényszerállamosítással megmentett bank vizsgálati fogságban ülő korábbi vezetője ellen 16 feljelentést tett a vizsgálattal megbízott bizottság - mondta a csoport jogi vezetője, Guido Held a Wirtschaftsblattnak. A bankár ügyvédje politikai nyomást sejt a háttérben. „A Kultererről korábban kialakított kép, miszerint más bankvezetők kihasználták őt, nem állja meg a helyét” – tette hozzá Held.
Kulterernek a bankfelügyelet nyomására 2006-ban le kellett mondania bankigazgatói tisztségéről a mérlegadatok meghamisítása miatt. A hamisításban való bűnösségét 2008-ban be is ismerte. Ennek ellenére a tulajdonosok később megválasztották a felügyelőbizottság vezetőjének. A jogász a bank két volt tulajdonosát, a Karintiai Tartományi Holdingot és a grazi központú GraWe biztosítót is hibáztatta, amiért Kulterer a hamisítás ellenére bekerült a felügyelőtanácsba.
A bankárt múlt pénteken helyezték vizsgálati fogságba, egyebek mellett hivatali hatalommal való visszaélés és a rábízott vagyon hűtlen kezelésének gyanújával. A legújabb ismeretek alapján bűnszövetségben való részvételt is a terhére rónak.
Kulterer ügyvédje még hétfőn azzal vádolta a hatóságokat, hogy politikai érdekek állnak a védence elleni vádak hátterében. Állítása szerint a bankár ellen felhozott állítások egyáltalán nem újak, emellett alaptalanok is. „Véleményem szerint csak azért húzták elő ezeket a vádakat, hogy valamiféle politikai nyomásnak engedjenek, s hogy meglegyen az első gyalogáldozat” – fogalmazott.
Az egykori bankár letartóztatásával és a házkutatásokkal új fejezet nyílt a HGAA szövevényes történetében, amely összefüggésben áll Jörg Haiderrel, a két éve autóbalesetben meghalt egykori karintiai tartományi elöljáróval, a tartományban ma is a legnagyobb támogatást élvező Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) párt volt elnökével is.
A HGAA karintiai tartományi bankból nőtte ki magát közép-, kelet- és délkelet-európai pénzügyi csoporttá. Tavaly nem teljesítő délkelet-európai hitelek és elhibázott befektetési döntések miatt végveszélybe került, ezért állami kezelésbe vették. Az államosítás után megkezdődött a bank gazdálkodási gyakorlatának átvilágítása. Ezzel összefüggésben többek között vizsgálat folyik - pénzmosás gyanújával - a volt Jugoszlávia területén folytatott pénzügyi tevékenységével kapcsolatban.
Az államosításig a HGAA fő tulajdonosa a Bayerische Landesbank (Bayern LB) bajor tartományi bank – a magyar MKB bank társtulajdonosa – volt 67,1 százalékos részesedéssel. A HGAA 2007-ben került a német bank tulajdonába. A vizsgálat arra is kiterjed, hogy mennyire volt megalapozott az az 1,62 milliárd eurós összeg, amennyiért eladták a HGAA részvénycsomagját a Bayern LB-nek. A HGAA körüli nyomozásoknak összesen negyven gyanúsítottja van.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.