2010. augusztus. 11. 14:24 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 11. 17:36 Gazdaság

Feljelentették az Auchant arzéntartalmú ásványvizek miatt

Feljelentést tett az Interpress Magazin (IPM) a BRFK-n az Auchan márkájú, határértéket meghaladó arzéntartalmú ásványvizek forgalmazása miatt − közölte a szerkesztőség.

A szerkesztőség közleménye szerint az IMP márciusi ásványvíz-tesztjében a Visegrádi és az Auchan nevét viselő ásványvizek szerepeltek a legrosszabbul. Az IPM szerint mindkét cég termékeiről beigazolódott, hogy ártalmasak lehetnek az egészségre.

A Visegrádi ásványvíz esetében a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletében kimondta, hogy ez a víz gyermekek és csecsemők egészségére veszélyes lehet − áll a közleményben. Ezért a cég a törvény szerint a palackokra köteles lenne ráérni, hogy a terméke ennek a korosztályoknak nem ajánlott. A gyártó azonban azt állítja, hogy a veszélyes fluorid mennyisége éppen a határértéken van, ami 1,5 mg/liter.

Az Auchan nevét viselő mindhárom ásványvízben tavaly decemberben és idén márciusban a határértéket − 10 mikrogramm/liter − több mint kétszeresen meghaladó mennyiségű arzént talált az IPM. Az Auchan az első mérés eredményeit február végén megismerte, mégis egészen május elejéig változatlan formában eladta vevőinek az ártalmas ásványvizet – állítja az IPM.
 
Május elején ezek az ásványvizek hirtelen eltűntek az Auchan polcairól, majd nemrégiben ismét visszakerültek hajszálra azonos címkével. Az IPM ismét megvizsgálta a vizekben lévő arzén mennyiségét, amely tizedére esett vissza, immár jóval az egészségügyi határérték alá. Az IPM azonban felháborító tartja, hogy május végéig "mérgezték a vevőket, köztük csecsemőket és terhes anyákat, akik az esetenként arzénes csapvíz helyet a még több arzént tartalmazó Auchan vizeket vásárolták".

Céges reakciók

A Visegrádi Ásványvíz Kft. közleménye szerint két akkreditált laboratóriummal is bevizsgáltatta termékeit, amelyek az IPM tesztjétől eltérő eredményt kaptak. Az akkreditált Vízkutató Vízkémia Kft. például megállapította, hogy a szénsavas és szénsavmentes vízminták fluoridtartalma − kerekítve, és a mérési bizonytalanságot is figyelembe véve minden minta esetében − 1,5 milligramm literenként, ami megfelelő, azaz nem haladja meg a természetes ásványvíz palackozásáról szóló rendeletben megadott 1,5 mg/l-es határértéket. A szóban forgó laboratóriumon kívül a szintén akkreditált, SGS Hungária Kft. Élelmiszervizsgáló Laboratóriuma is ugyanilyen eredményre jutott.

A cég közleménye hangsúlyozza: mindezek alapján az IPM által megbízott Bálint Analitika Kft. két vizsgálati eredménye áll szemben a fenti laboratóriumok, valamint a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal méréseivel. A Magyar Termék Nagydíjas és Kiváló Magyar Élelmiszer minősítéssel rendelkező ásványvizeket a Visegrádi Ásványvíz Kft. a jövőben is folyamatos vizsgálatoknak veti alá, hogy elejét vegye a hamis híreszteléseknek – közölte a cég. A Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletét a Visegrádi Ásványvíz Kft. megfellebbezte.

Az Auchan Magyarország Kft. közleménye állítja: az IPM által bemutatott mérési eredményeket minden esetben cáfolni tudta a társaság az ásványvizek bevizsgálására akkreditált laboratóriumok mérési eredményeivel. Ezt az idén március végén kiadott sajtóközleményükben közzé is tették.

A társaság emlékeztet: az Auchan Magyarország Kft. és valamennyi munkatársa számára az élelmiszerbiztonság kiemelt fontosságú terület, amelynél nincsenek engedmények. Így nem igaz az IPM magazin azon állítása, mely szerint "igen nagy mennyiségű" arzént mutattak volna ki a SuperAqua ásványvizekben. Nem igaz tehát az sem, hogy az Auchan azért vette le a polcokról a SuperAqua ásványvizet, mert mérgező, és ez a termék azóta sem került forgalomba. A cég szerint csak arra az időre távolította el a terméket − a nemzetközi standardoknak megfelelően −, amíg a vizsgálatokat elvégezték.

Az Auchan Magyarország Kft. jó hírének megsértése miatt bírósághoz fordult és felszólítja a magazint, hogy haladéktalanul fejezze be a valótlanságok terjesztését az Auchan áruházakról és a cég termékeiről – áll a cég közleményében.

zöldhasú
Hirdetés