2010. július. 16. 16:48 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 16. 16:50 Gazdaság

Gyengült a forint, 282 forint fölött az euró árfolyama

Gyengült a forint, pénteken délután 16 órakor az eurót 282,04 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon a csütörtök délutáni 278,90 forint után.

Devizapiacon pénteken 281-282 közé is várták a forint gyengülését a devizapiaci kereskedők az euróval szemben, amit a magyar deviza némileg túl is teljesített. A mostani gyengülést szakértők részben annak tulajdonítják, hogy a térség devizái közül jelentősebb mértékben gyengült a zloty. Emellett némi negatív hangulatot gerjesztett a forinttal kapcsolatban az is, hogy - sajtóértesülések szerint - nézetkülönbségek mutatkoznak a magyar kormány és az IMF közötti tárgyalásokon. Régiós viszonylatban a gyengülést erősíti a román adóprobléma is - mondták kereskedők. Hozzátették azt is, hogy a forint mostani gyengülése egy hosszabb erősödési folyamatnak vetett véget. A további erősödés hosszabb távon azonban nem kizárt - vélekedtek. A dollár pénteken délután 217,56 forinton állt 1,295 eurós euró/dollár árfolyam mellett a csütörtök délutáni 216,50 után, amikor egy euróért 1,288 dollárt adtak. A svájci frankot 208,52 forinton jegyezték a csütörtök délutáni 207,40 forinttal szemben, míg 100 japán jen 252,20 forintot ért a csütörtökön délutáni 247,86 forint után.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.