A hazai nyugdíjrendszerrel nincs semmi gond a hvg.hu-nak alig-alig nyilatkozó magyar szakértők szerint . A helyzet azonban aligha lehet megnyugtató, a névtelenséget valószínűleg ezért – illetve talán a kormányváltás utáni bizonytalanságok miatt – kérik általában a hozzáértők. Tavaly a Bajnai-kormány pénzügyileg rendbe tette a rendszert, és a 2030-as évekig valóban nem is kell számítani költségvetési problémákra. Sőt egyes szakértők szerint 2050-ig sem, hiszen a rendszer 2030-ig a válságkormány intézkedései nélkül is finanszírozni tudta volna magát .

Más kérdés, hogy kikből lesznek nyugdíjasok 2030 után Magyarországon: a mai zavaros foglalkoztatottsági helyzetben szinte felmérhetetlen nehézségek várhatók. A be nem jelentett vagy minimálbérre bejelentett emberek olyan alacsony összegű nyugdíjra lesznek jogosultak ugyanis, hogy a „jól működő”, önmagát finanszírozni képes nyugdíjrendszer mély szociális zavarokat fog kitermelni.

Tömeges elszegényedés jön időskorban?

Mindez azt jelenti a valóságban, hogy a pénzügyileg kiegyensúlyozott magyar nyugdíjrendszerrel párhuzamosan tömegesen jelenhet meg az időskori elszegényedés Magyarországon. Egy előrejelzés szerint, ha a nyugdíjkorhatár 62 éven maradt volna, és nem emelik tavaly 65 évre, akkor a 2030-as évek végére a 62 éven felüliek közül majdnem minden ötödik ember a létminimum alatti nyugdíjat kapna, minden tizedik pedig nyugdíjra sem lenne jogosult. Ezzel gyakorlatilag e korosztályból 10-ből hárman szociális segélyekre vagy valamilyen más támogatásra szorulhattak volna Magyarországon 2040-re. (Mindezt a 2009-es változtatások sem oldották meg, csak átterelték a szociális-munkaügyi szférába a problémát, hiszen semmilyen biztosíték nincs arra, hogy a 62-65 év közöttieknek 2040-ben tömegesen lesz munkájuk.)

Túry Gergely

A rendszerváltás utáni Magyarország egyik fő gondját éppen ez vetíti előre: rövidtávra kalkulálva, a versenyképességre hivatkozva egyre több helyen lyuggatták ki a különböző kormányok a szociális hálót, vették le úgymond a terheket a munkaadókról, és bízták egyéni belátásra a hosszabb távú öngondoskodást. (Látni fogjuk nem mindenütt van ez így, legalábbis Németországban még mindig nagy a munkaadók szerepe e területen.) 

Területi és képzettségbeli problémák

A hazai kutatásokból kiderül, hogy minél képzettebb valaki, annál nagyobb az esélye, hogy nyugdíjjogosultságot szerezzen aktív periódusa idején, munkaképes korában.

A statisztikák szerint azonban nagy baj van a nyolc iskolai osztályt el nem végzőkkel, területileg pedig Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Baranya és – némileg meglepő módon – Komárom-Esztergom megye lakóinak egy jelentős részével. E földrajzilag és képzettségileg meghatározott csoportokban nagy az arányuk azoknak, akik nem voltak elég időn át foglalkoztatottak, így várhatóan a következő évtizedekben nemcsak a szociális ellátásuk, hanem később a nyugellátásuk is gondot okozhat.

A nyugdíjrendszer problémáinak oka tehát nem feltétlenül önmagában keresendő: általában véve is – hangsúlyozta egy szakértő a hvg.hu-nak – kevés a járulékfizető, ezért magasak az állami elvonások. Az alacsony magyar foglalkoztatottsági szinthez rossz oktatási rendszer párosul, ezért nem találnak sokan megfelelő munkahelyet . E tendenciákról és veszélyekről egy idén megjelent, több száz oldalas tanulmánykötet számol be – természetesen jóval óvatosabban fogalmazva.

Hétmillióan leszünk 2100-ban?

A rendkívül szárazan hangzó "Jelentés a Nyugdíj és Időskerekasztal tevékenységéről" című könyvben gyakorlatilag 2100-ig, vagyis kilencven évre előre vizsgálják a szakemberek a várható hazai tendenciákat. A Nyika, vagyis a Nyugdíjkerekasztal mellett dolgozó specialisták által összeállított kötetben szerepel egy népességi előrejelzés is, amely – hangsúlyozzuk bizonyos feltételek megvalósulása esetén, vagyis ha alacsony marad a gyermekszám, és nem nő meg a bevándorlás –, akkor Magyarországon a lakosság 2100-ra 7,2 millióra csökkenhet, és már 2050-ben is csak kilencmilliónyian leszünk. A kötet egy másik részében a népességszám mindenképpen tízmillió alatti verziókkal számol 2100-ra, de ekkor már nagy a szóródás: 5,5 milliós és majdnem tízmilliós becslések is szerepelnek a Jelentésben.

Még súlyosabb a helyzet a gazdasági aktivitást illetően: a munkaképes korúak drasztikusan fogynak: a 20-59 évesek száma 2050-ig 1,6 millió fővel csökken várhatóan, 2100-ig pedig megfeleződik. Ezen azonban változtathat a bevándorlás: plusz-mínusz 250 ezer fős ingadozás is lehetséges a szakértők szerint.

A népesség elöregedése annak a pozitív folyamatnak köszönhető, hogy nő a várható élettartam, és nemcsak a születéskor, hanem a már dolgozó, felnőtt lakosság életesélyei is javulnak, bármennyire is hihetetlen ez a mai Magyarországon – mondta egy szakértő lapunknak. Más kérdés, hogy bár tovább élnek az emberek, nem születik elegendő gyerek, így a társadalom tartópillérei megroggyanhatnak és a bajokat ráadásul fokozzák a már munkaképes lakosság foglalkoztatottsági problémái. 

A Nyika mellett ténykedő szakértők három évig dolgoztak, különböző javaslatokat, forgatókönyveket munkáltak ki megfelelő mérlegelés után a nyugdíjrendszer átalakítására, majd aztán a kormány 2009-ben hirtelen – az államcsődtől való félelmében, és az egészségügy korábbi reformjainak bukásából okulva – döntött a nyugdíjazás szabályainak megváltoztatásáról. Anélkül tette ezt a Bajnai-kabinet, hogy a többéves kutatómunkát figyelembe vette volna. A 2009-ben elfogadott új szabályok szerint emelkedik az öregségi nyugdíjkorhatár – 62-ről fokozatosan 65 évre. (Nálunk persze sokkal gyorsabb ütemben, pár év alatt zajlik le a korhatáremelés, mint például Németországban, ahol ez egy 18 éves folyamat eredménye lesz.) 

Itthon a korkedvezményes nyugdíj korhatára szintén emelkedik, és az indexálás (nyugdíjemelés) szabályait is megváltoztatta a kormány, így például nyugdíjprémiumot akkor kaphat valaki, ha a GDP növekedése meghaladja a 3,5 százalékot, és az államháztartás egyenlege is az előzetes céloknak megfelelően alakul.

Bajnai távozóban - mit hagy maga után?

Stiller Ákos

Bajnai Gordon akkori miniszterelnök tavaly, a 2009. évi XL. törvény (a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997-es LXXXI. törvény módosítása) elfogadásakor hangsúlyozta, hogy a nyugdíjrendszer immár fenntarthatóvá vált, így nincs szükség azonnali nyugdíjreformra. A Nyika javaslatait ekkor a kormány nem vette figyelembe, viszont a kabinet hangsúlyozta a Napi Gazdaság szerint, hogy a kiadáscsökkentő intzékedések hatására "a nyugdíjalap hiánya 2030-as évekre – nettó nyugdíjakkal számolva – a GDP 0,1-0,2 százalékára csökken", míg a 2008-as számítások szerint még ugyanez a GDP egy százaléka volt. A Bajnai-kormány akkori kommunikációja arról szólt: ugyan 2060-ig előreszámolva a hiány a GDP 0,75 százalékára nő, ez a hosszú távú fenntarthatóságot azonban várhatóan nem veszélyezteti.

Rövid távon nyer az állam a nyugdíjkasszán, de veszít majd a segélyezéskor

A hvg.hu-nak most nyilatkozó szakértők szerint a 2009-es intézkedések "mindössze" a GDP 0,3 százalékával csökkentik az állami kiadásokat a nyugdíjrendszerben, bár ezek hatása a fokozatosan belépő korosztályok miatt csupán lépésről lépésre érzékelhető. Egyelőre tehát csak az látszik, hogy kevesebben mehetnek nyugdíjba. Ugyanakkor az egyik hozzáértő azt is elmondta, hogy a Bajnai-féle intézkedések nélkül is csak 2030-tól súlyosbodtak volna a nyugdíjrendszer problémái, 2027-ig például egy kivételével a Nyika által felvázolt forgatókönyvek szerint is 1 százalék alatt maradt volna a költségvetés terhelése, GDP-arányosan. Egy másik szakértő ugyanakkor azt hangsúlyozta a hvg.hu-nak, hogy 2009-ben már a GDP 1,3 százalékát érintette a nyugdíjkassza állami finanszírozása, ez pedig tarthatatlan volt.

És egy harmadik mgközelítés: vannak olyan számítások, amelyek szerint 2050-ben éppen a most megtakarított 0,3 százalékos GDP-nek megfelelő arányt éri majd el a szociális segélyekre fordítandó összeg azok esetében, akik akkor a minimális nyugdíjszintet sem haladják meg. Egészen pontosan a jelenlegi 0,1 százalékos szint emelkedik majd egészen 0,35 százalékra – hangsúlyozzuk ez egy olyan verzió, amely a beavatkozás nélküli, változatlan helyzetet tekintette alapul, méghozzá 2009 előtt.

A  GDP 1,3-1,4 százalékára felmenő költségvetési finanszírozásra 2008-2009-ben azért volt szükség, mert a magyar nyugdíjrendszert két pillérre állították a kilencvenes évek végén: ekkor vezették be a kötelező magánnyugdíjpénztárakat, és az ide befizetett járulékok hirtelen hiányt okoztak az addigi felosztó-kiróvó állami rendszerben. Ez a hiány kezdett elszaladni 2008-2009 folyamán, ezért is kellett beavatkoznia a kormánynak. A kötelező magánnyugdíjpénztárak új elemet jelentenek a nyugdíjrendszerben: az öngondoskodás megjelenésével azt remélték az akkori reformerek, hogy kiszámíthatóbb, stabilabb lesz a szisztéma, az állami nyugdíjat a magánpénztári hozamokból kiegészíthetik majd az ügyfelek. Azóta azonban számos probléma jelentkezett, és a mostani gazdasági válság megmutatta, hogy a magánnyugdíjpénztárak hozamai nem olyan magasak (illetve nem éppen válságálló hozamok ezek), mint ahogyan arra számítani lehetett. Éppen ezért tényleg valódi reformokra lenne szükség az egész nyugdíjrendszerben. Itt most vissza is kell kanyarodnunk a sokat emlegetett Nyika-forgatókönyvekhez.

A Nyika öt verziója

Mit is tartalmaznak ezek a megoldások: a hazai politikai életben várhatóan a következő években sok szó esik majd a különböző modellekről, most azonban csak röviden ismertetjük ezeket. A Nyika öt változatából az egyik bevezetné  a társadalombiztosításban a pontrendszeres szisztémát. Ez nagyjából a német rendszerhez hasonlítana, amelyre később még kitérünk.

Egy másik megközelítés egy mindenkinek járulékfizetéstől függetlenül járó alapnyugdíjat is bevonna a rendszerbe, ez lenne az úgynevezett nulladik pillér, a jelenlegi állami rendszer (első pillér) és a magánnyugdíjénztárak (második pillér) mellett.

A névleges egyéni számlás rendszer, az úgynevezett NDC is terítékre került. Ez nagyfokú automatizmust jelent, és csak annyi nyugdíjat enged tartósan kifizetni, amire megvan a fedezet. E verzió az utóbbi időben sokat emlegetett svéd modellt követné. Erősen leegyszerűsítve: Svédországban egy virtuális számlán nyugdíjkreditet kapnak a befizetéseknek megfelelően a nyugdíjasok, aztán ezt a számlán lévő összeget a bérindexszel korrigálják, de nem teljesen automatikusan. Ugyanis ez az összeg, ha nincs fedezet, néhány biztonsági elemmel megintcsak tovább módosítható.

A negyedik verzió szerint megszűnne az állami felosztó-kiróvó társadalombiztosítás, és csak a második pillér maradna fenn tartósan, ez a tőkésített magánnyugdíjpénztárak modellje lenne a kutatók szerint. (Amíg kivezetnék az állami szisztémát, ebben a modellben is az NDC-re állítanák át az állami nyugdíjakat.)

Végül egy ötödik modellben azt vizsgálták a Nyika szakértői, hogy mi lenne, ha mind a két jelenlegi pillér, tehát az állami társadalombiztosítás és a magánnyugdíjpénztárak is megszűnnének, és az állam csak a "nulladik pillért", azaz az alapnyugdíjat adná. Az ötféle modell rendkívül bonyolult számításokat tartalmaz, de általában a svéd modellről volt szó az utóbbi időben a politikai vitákban. A hvg.hu munkatársa ugyanakkor nemrégiben Németországban járt, és ott számos szakértőt hallgatott meg az ottani nyugdíjrendszerről. A német szisztéma a Nyika változatai közül talán az elsőhöz áll a legközelebb, vagyis a pontrendszeres megoldáshoz, de természetesen az elméleti modellek és a valóság között nagy különbségek vannak.

 A különbség egy döntő ponton ragadható meg a német valóság és a magyar elméleti modell között. Ez azonban rendkívül lényeges kérdés: a német rendszer ugyanis eleve három lábon áll, míg a magyar modellek (és a tényleges hazai rendszer is) valójában csak egy-két pillért variálnak általában. A három német pillérről Reinhold Thiede, a Német Nyugdíjbiztosítási Szövetség (DRB) témafelelőse beszélt nemrégiben Berlinben magyar újságíróknak. Eszerint a német rendszer legfőbb eleme az államilag szabályozott kötelező szisztéma, amit a magánjellegű öngondoskodás és az üzemi időskori ellátás egészít ki.  

Az államilag szabályozott nyugdíjak már önmagukban is rendkívül bonyolultak: eltérő regulák vonatkoznak a közhivatalnokokra, a köz- és privát szférában alkalmazottakra, az agráriumban dolgozókra, az orvosokra, ügyvédekre, stb. A munkahelyi öregségi gondoskodás szintén változatos: a privát szférában és a közszférában egyaránt jelen van, de eltérően szabályozzák. Ugyanakkor ezek a rendszerek nem kötelező jellegűek, és a munkavállalót terhelik. A harmadik pillér a privát öngondoskodás, amelyet azonban államilag is támogatnak részben.

Hogyan számolják a nyugdíjpontokat?

Thiede szerint a bonyolult német nyugdíjszámítás – ezt nevezzük itthon egyszerűen pontrendszernek – több tényezőtől függ. Így a munkabér összegétől, amelyből járulékot fizeti a munkavállaló, a biztosítási időszak hosszától (tehát tulajdonképpen a munkában töltött időtől), a nyugdíjbiztosítás általános teljesítményétől, a nyugdíjbalépés idején betöltött kortól, illetve a nyugdíj típusától (öregségi, özvegyi, stb.). Az ennek alapján kapott pontszámot aztán aktualizálják különböző szorzótényezőkkel, így alakul ki a havi nyugdíj összege.

A nyugdíjrendszerhez nem fentről várják a segítséget

AP

Konkrét példákat is említett a berlini szakértő: 2008-ban az átlagbér a példában körülbelül 30 ezer euró volt, de ha valaki 60 ezer eurót keresett, akkor máris két pontot kapott, hiszen kétszeresét kereste az átlagnak. Aki 30 ezer eurót keresett, az értelemszerűen 1 ponttal lett gazdagabb, aki pedig 23 400 eurót, az 0,8 ponthoz jutott. (Az összegeket kerekítettük a könnyebb érthetőség kedvéért.) Ugyanakkor a  nyugdíjakat korrigálják egy szolidaritási tényezővel is, tehát nem kizárólag a munkabértől függ a pontszám, beszámítják a gyermeknevelésre fordított éveket, a munkanélküliséget és az iskolai képzések időtartamát és számos más tényezőt. (Ezt nevezhetjük szociális hálónak a nyugdíjak esetében.)

A munkában töltött idő fontos szorzótényező: aki negyven évet dolgozott, 40-szeres szorzóval kapja a pontokat, amelyeket aztán tovább szorozgatnak, amíg kijön a tényleges nyugdíj összege. A végszámítások például így néznek ki egy negyven évet átlagbéren dolgozó ember esetében – aki különösebb korrigáló tényezők nélkül kapja a nyugdíját Németországban: megszorozzák 40-nel az aktuális nyugdíjértéket, ami éppen 27,20 euró, és miután semmilyen más korrigáló tényező nincs, 1-szer veszik ezt az összeget, így 1088 eurót kap havi nyugdíjként valaki.

Ha azonban valaki 35 évet dolgozott, az átlagkereset 150 százalékáért, akkor 35 x 1,5 pontot, azaz 52,5 pontot kap, amit a 27,20 euróval megszorozva: 1428 eurós nyugdíjat kap havonta (feltéve, hogy nem vonatkoznak rá különleges szabályok, és így a korrigáló tényező nem módosít a végösszegen).

A Riester-nyugdíj

Ugyanakkor Németországban is vannak nehézségek – bár a problémákról kevésbé beszéltek a berlini szakértők. A társadalom rohamosan öregszik ebben az országban is, tehát a várható élettartam egyre jobban kitolódik, míg a gazdaságilag aktív korban lévők száma csökken. Éppen ezért a németek is számos intézkedést hoztak a nyugdíjrendszerük átalakítására, és arra, hogy a nyugdíjjárulékok ne emelkedjenek a csillagos égig. Különösen a 2001-es reformok jelentősek, amelyek az öngondokodást támogatják Németországban. A reformok révén sikerült úgy tűnik elkerülni, hogy a nyugdíjjárulék 40 százalék fölé emelkedjen, várhatóan 2030-ig 20 százalék fölé is csak pár százalékkal mehet Thiede szerint.

Az úgynevezett Riester-nyugdíjak (Riester-Renten) 2001-es bevezetése a "tőkefedezeti pótlólagos öngondokodást" jelenti, amit államilag adókedvezményekkel és hozzájárulásokkal támogatnak. Az ilyen öngondoskodó nyugdíjasok száma a 2001-es 1,4 millióról Németországban 2009-re 13,3 millióra emelkedett mindennek következtében Thiede szerint. 

A Riester-nyugdíjakkal azonban nem mindenki elégedett. Gerd Billen, a német fogyasztóvédelmi szervezet (Verbraucherzentrale-Bundesverband) elnöke tavaly decemberben a Süddeutsche Zeitungnak ezeket a megoldásokat a lottóhoz hasonlította. A Riester-nyugdíjak alapja ugyanis az egyéni megtakarítás és befektetés. Ám ezek a Riester-nyugdíjak a befektetések célpontjától függően változó értéket képviselnek. Billen szerint a "Riester-Rente" egyébként is rendkívül drága megoldás – ugyanis a befektetési ajánlatokat közvetítők magas díjakat számolnak fel –, miközben éppen ezek a tanácsadók rossz pénzügyi termékek felé irányítják az előtakarékoskodókat. A riester-nyugdíjas ügyfelek szerinte 20 milliárd eurót veszítettek tavaly decemberi adatok szerint – ami persze minden bizonnyal a gazdasági világválságnak is köszönhető.

Korhatáremelés és vállalati szerepvállalás

Temészetesen a német nyugdíjszisztéma alapját továbbra is az államilag szabályozott rendszerek adják, és itt is történtek lényeges változások. A nyugdíjkorhatár például fokozatosan emelkedik 2012-től, és lépésről lépésre, 2030-ra eléri Németországban a 67 évet. Mindez azt jelenti, hogy igyekeznek az elöregedés hatásait ellensúlyozni a nyugdíjrendszerben, ám mindez azzal jár, hogy a németeknek hosszabb időt kell munkában tölteniük az eddigieknél.

Végül fontos megemlíteni, hogy Németországban nagyon fontos a munkaadók, a vállalatok szerepe a nyugellátásban. Egyes munkavállalói csoportokban például a dolgozók kötelesek belépni a nyugdíj-megtakarítási rendszerekbe, máshol pedig nagyon fontos az önkéntes magánnyugdíjalapok, a támogatóalapok, az autonóm vállalati nyugdíjtakarékok, illetve a közvetlen biztosítások és a nyugdíjpénztárak szerepe.