2010. április. 29. 18:04 hvg.hu/MTI Utolsó frissítés: 2010. április. 29. 18:35 Gazdaság

Júliustól adómódosítás, Szapáry főtanácsadó lesz

Szapáry György lesz az egyik főtanácsadó a Miniszterelnökségnél - jelentette be Orbán Viktor leendő kormányfő csütörtökön Budapesten. A jegybank volt alelnöke a nemzetközi szervezetekkel való tárgyalásokban lesz "összekötő".

A Fidesz elnöke sajtótájékoztatón a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való tárgyalásokra vonatkozó kérdésre kifejtette: a nemzetközi szervezetekkel folytatandó tárgyalásoknál fontosnak tartja, hogy miközben majd a nemzetgazdasági minisztérium irányítja ezeket a tárgyalásokat, ha a szükség úgy hozza, közvetlen, személyes kapcsolatokon keresztül ő is részt vegyen ezeknek az alakításában, vagy háttérmunkát tudjon végezni. Szapáry György lesz az egyik olyan főtanácsadó, aki ebben az ügyben mellette fog dolgozni.

Orbán Viktor közölte azt is, az adótörvényeket a tervek szerint július 1-jei hatállyal módosítják. Matolcsy György szerint - aki a Heti Válasznak nyilatkozott, mint a gazdasági tárca vezetésére esélyes politikus - a családi adózást jövőre vezethetik be.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.