A Capital Partnersnek már Romániában is befellegzett
A Capital Partners mostantól nem folytathat tőzsdepiaci tevékenységet Románia területén - döntött a romániai Országos Tőkepiaci Felügyelet (CNVM) csütörtökön.
Králik Lóránd, a CNVM néhány héttel ezelőtt kinevezett biztosa az MTI-nek elmondta: a romániai országos tőkepiaci felügyelet ezen a napon törölte nyilvántartásából a prágai székhelyű brókercéget, amely a Cseh Nemzeti Bank értesítése alapján nyújtott befektetési szolgáltatásokat az elmúlt három évben, mégpedig a szolgáltatások szabad áramlásának európai uniós alapelve alapján. Ezt azonban jogsértő módon tette, ezért kellett fellépni ellene - mondta a biztos.
Králik Lóránd elmondta: a CNVM hasonló okokból hozta ezt a döntést, mint amelyek alapján a múlt héten Magyarországon is kénytelenek voltak intézkedéseket hozni a cég ellen. A Csehországban bejegyzett brókercég függő ügynököket alkalmazott, folyamatosan jogsértő magatartást tanúsított az elmúlt másfél évben. Ezek az álbrókerek nem voltak bejelentve sem a román illetékes szervnél, sem a csehországi hatóságnál. Ugyanakkor agresszív módszerekkel keresték a befektetőket, telefonhívásokkal folyamatosan zaklatták őket, az uniós direktívákkal ellentétes szellemben hatalmas - 50-60 százalékos - "biztos profitot" ígértek nekik. Amikor az ügyfelek kimutatásokat kértek, kiderült, hogy portfóliójuk jelentősen leapadt, ugyanis a piaci szinthez képest aránytalanul magas közvetítési jutalékokat számoltak fel.
Romániában a Capital Partners-szel kapcsolatos vizsgálat már tavaly februárban megkezdődött, márciusban a tőzsdefelügyelet felhívta a cseh illetékes hatóság figyelmét a brókercég jogsértő magatartására. A cseh hatóság ígérte, hogy kivizsgálja az ügyet, utoljára júniusban jelezte, hogy ez a vizsgálat folyamatban van. "Azóta nem kaptunk semmilyen értesítést, ezért most, nyolc hónap elteltével kénytelenek voltunk a jogunkban álló legdrasztikusabb lépéshez folyamodni, vagyis kitiltottuk a céget Románia területéről, és az Európai Bizottság elé visszük az ügyet. Ezt az intézkedést a romániai befektetők védelmében hoztuk, a tőzsdefelügyelet honlapján és a sajtóban is felhívtuk a figyelmet: ennek a brókercégnek nincs joga Románia területén tőkepiaci tevékenységet folytatni" - mondta az MTI-nek Králik Lóránd.
Ha a cseh szakfelügyeleti hatóság rendesen ellátta volna a felügyeletet, jogkövető magatartásra kötelezte volna a prágai brókercéget, és ezzel kapcsolatban a román illetékes hatóság is kapott volna bármilyen visszajelzést, ez utóbbi nem ment volna el a végsőkig - mondta a tőzsdefelügyeleti biztos. "Ha a botrányt nem is lehetett volna megelőzni, legalább meg lehetett volna akadályozni, hogy Romániából, illetve Magyarországról ilyen nagy pénzösszegeket vigyenek ki" - tette hozzá.
Budapesten egyébként egy héttel ezelőtt a Capital Partners ugyancsak jogsértő magatartása miatt hét gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette miatt. A rendőrség összesen tizenöt embert gyanúsít a Capital Partners csalássorozatával kapcsolatban. Tafferner Éva, a BRFK szóvivője korábban egy sajtótájékoztatóján elmondta: a gyanú szerint a befektetési tanácsadó cégnél kereskedelmi tevékenység látszatát keltve csapták be az ügyfeleket. Az okozott kárt jelenleg legkevesebb hárommilliárd forintra becsülik, de feltehetően sok sértettről még nem tudnak. A romániai hatóságnak nincsenek adatai a romániai kár mértékéről.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.