2010. február. 22. 11:45 MTI Utolsó frissítés: 2010. február. 22. 11:46 Gazdaság

Az Emfesz megmenekült a 6,8 milliárd forintos letéttől

Az Emfesz Kft.-nek nem kell letétbe helyeznie 6,8 milliárd forintot, miután fellebbezésére a bíróság visszavonta a Nitrogénművek Zrt. kérelme alapján hozott korábbi végzését – közölte az Emfesz hétfőn.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) 2010. január 28-i végzésében 6,8 milliárd forint őrzési letétbe helyezésére kötelezte az Emfesz Kft.-t – emlékeztet a gázszolgáltató társaság közleménye.

Hétfőn több napilap is beszámolt arról, hogy az Emfesz ügyvezetője, Góczi István nemzetbiztonsági vizsgálatot kér Bajnai Gordon kormányfőtől a bírósági végzés miatt, a 6,8 milliárd forint letétbe helyezése ugyanis ellehetetlenítené az Emfesz működését. Ezzel veszélybe kerülne 200 ezer lakossági, háromszáz önkormányzati ügyfél, 35 városi fűtőmű és háromszáz ipari fogyasztó gázellátása is.

A bírósági eljárás az Emfesz és a Nitrogénművek közötti, 2008-ban kialakult kereskedelmi vitára nyúlik vissza. A műtrágyagyár 7 milliárd forintot követel az Emfesztől.

zöldhasú
Hirdetés