BÉT: megcsúszott a havon Budapest
A nyugati börzék zöldben, a keletiek pirosban álltak 11 óra magasságában. A BUX, bár pluszban kezdett, hamar lejtőre csúszott.
Hiába kezdett pluszban a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a zöld számok hamar pirosba fordultak, s szűk két óra alatt 22 700 pontról 22 300 közelébe szánkázott a BUX. A mutató néhány perccel 11 előtt 22 370 ponton állt, 0,7 százalékkal a szerdai záróérték alatt.
A vezető papírok mindegyike esik, még az az OTP is, amelynek célárát tegnap emelte meg a Merrill Lynch 6950 forintra. A bankpapír ezzel szemben a tegnapi záróárhoz képest 0,6 százalékot süllyedt, s jelenleg 6055 forinton forog. Hasonló mértékben esik a többi blue chip is: a Magyar Telekom 0,7 százalékkal
Hasonló a helyzet a régió többi tőzsdéjén is: 11 órakor a prágai PX index 0,5, a varsói WIG-20 1,1, míg a bukaresti BET 0,7 százalékos mínuszt mutatott. Nyugaton ugyanakkor felfelé indultak a legfontosabb benchmarkok. A legjobban a párizsi CAC-40 áll, amely egyelőre 0,3 százalékkal erősödik, de 0,1 százalékos többletet hozott össze a frankfurti DAX-30 és a londoni FTSE-100 is.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.