2010. január. 15. 10:05 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. január. 15. 10:03 Gazdaság

Szűk sávban gyengén felfelé tart a forint

A héten kialakult árfolyama körül szűk sávban ingadozik a forint: az eurót péntek délelőtt fél tízkor 266,85 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök délután négy órai 267,78 forintos jegyzés után.

A forint a héten 266 és 268,50 forintos euró árfolyam között ingadozott, míg az év eleje óta a 266-270 forintos sávban, 2009 augusztusa óta pedig 265 és 278 forintos határok között ingadozik. A forint december közepe óta a 278 forint körüli euró árfolyamról egy bő 3 forint széles sávban ingadozva erősödő tendenciát követ.

Kereskedők véleménye szerint a forint nagyjából "egyensúlyi szintjére" érkezett. Nem tartják valószínűnek, hogy jelentősebb mértékben és huzamosabb ideig a 260 forintos euró árfolyam alá erősödne. A jelenlegi árfolyam közvetlen közelében pedig a 266 forintos euró árfolyam határ támaszt erőteljes technikai ellenállást a forint erősödésével szemben.

Az euró folytatta gyengülését csütörtökről péntekre virradóra is az EKB elnöke által csütörtökön az erős dollár szükségessége mellett tett kijelentése, valamint Görögországnak és más pénzügyi gondokkal küszködő euróövezeti országnak címzett intése hatására.

A dollárt 185,26 forinton jegyezték 1,4405 dolláros euró árfolyam mellett péntek délelőtt, szemben a csütörtök délutáni 185,05 forinttal és 1,4479 euró/dollárral.

A svájci frank jegyzése 180,80 forint 181,12 forint, 100 japán jen jegyzése pedig 204,09 forint 202,76 forint után.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.