2009. december. 03. 19:50 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. március. 02. 09:04 Gazdaság

Oszkó Péter nem tud mit kezdeni Budai Gyulával

Oszkó Péter pénzügyminiszter sajnálja, hogy Budai Gyula a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója szakmai szempontokat nélkülözve fogalmazza meg javaslatait, fejti ki álláspontját, tesz személyes megjegyzéseket; a tárcavezető szerint így azok nem alkalmasak arra, hogy a Pénzügyminisztérium érdemben foglalkozzon velük - olvasható a tárca közleményében.

Oszkó Péter azt is sajnálja, hogy a korábbi megbeszélések során kialakult civilizált hangnem ilyen mértékben megváltozott - írták. Közölték: a pénzügyminiszter "alapvető feladatának  tartja az állam tulajdonában lévő vagyon őrzését, hatékony kezelését, gyarapítását. Ennek szellemében dolgozik, az ezt szolgáló programot kívánja megvalósítani munkája során".

A Magosz szövetségi igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján felszólította Oszkó Pétert: fogadja el Benedek Fülöpnek, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) vezérigazgató-helyettesének a lemondását.

Budai Gyula azt javasolta Oszkó Péternek: "menjen vissza ahhoz a céghez, ahonnan jött, folytassa az offshore cégek gyártását", mert az, amit a vagyonkezelőt felügyelő pénzügyminiszterként folytat, minden, csak nem szakmaiság. Közölte, sajtóinformációk szerint Benedek Fülöp szerdán felajánlotta lemondását a bírósági ítélet miatt.

Oszkó Péternek nem lett volna szabad hagynia, hogy "idáig fajuljanak a dolgok" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy a pénzügyminiszter szerinte még Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszternél is rosszabb teljesítményt nyújtott az elmúlt időszakban. Benedek Fülöpöt, az agrártárca volt szakállamtitkárát kedden nem jogerősen másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte hivatali visszaélés miatt a Heves Megyei Bíróság.

Oszkó Péter csütörtökön elfogadta Benedek Fülöp aznap benyújtott lemondását. A pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a vezérigazgató-helyettesnek nem jár végkielégítés, pozíciójára pedig még nincs utód, pályázatot írnak ki a posztra. Oszkó Péter közölte: Benedek Fülöp nem indokolta meg lemondását, azonban erre ő sem kérte.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.