Uniós megállapodás a páneurópai pénzügyi felügyeletről
Megállapodtak az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei szerdán Brüsszelben arról, hogy összeurópai szintű pénzügyi felügyeleti hatóságokat hoznak létre – jelentette be Christine Lagarde francia pénzügyminiszter.
Lagarde szerint a nemzetközi gazdaság válság tapasztalataiból tanulva így az EU tényleges haladást ért el a banki és pénzügyi ágazat reformjában. Az újonnan felállítandó hatóságok a banki, a biztosítói, illetve a pénzügyi piaci ágazatot figyelik majd. Várhatóan a jövő év végére jönnek létre - a már létező fórumok szerkezetére építve -, amennyiben felállításukra az Európai Parlament is igent mond.
A miniszterek hosszú ideje tárgyaltak a kérdésről, és még szerdán is többórás vitát folytattak róla. Uniós források szerint elsősorban a brit delegáció aggályait kellett orvosolni, mert London nehezen egyezett bele az ágazat bármilyen típusú, nemzetek fölötti ellenőrzésébe. Helyszíni közlések szerint az utolsó vitában még több engedményt tettek a brit beleegyezés biztosításának érdekében.
Lagarde kiemelte, hogy olyan kompromisszumról van szó, amely igazi uniós koordinációt tesz lehetővé az ágazatban, sürgős helyzetekben, vagy két nemzeti hatóság egyet nem értése esetén beavatkozási lehetőséget biztosít, és segít gyors választ adni az esetleges válsághelyzetekre.
Az Európai Bizottság szeptemberben bejelentett eredeti javaslata értelmében a bank-, az értékpapír-, illetve a biztosítási szektor ellenőrzésével eddig "fogatlan oroszlánként", ezentúl viszont uniós hatóságként foglalkozó intézmény a nemzeti bankfelügyeleti hatóságokkal együtt alkotja az európai pénzügyi felügyeleti rendszert. E csúcsszerv kebelén belül kellene adott esetben rendezni a nemzeti bankfelügyeleti hatóságok közti nézeteltéréseket, itt dolgoznának ki egységes működési elveket érvényesítő technikai jellegű előírásokat, illetve válsághelyzetben ennek révén átvennék a hitelminősítő intézetek közvetlen felügyeletét.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.