2009. november. 24. 16:04 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 24. 15:36 Gazdaság

Lefelé módosították a harmadik negyedéves amerikai GDP-t

Lefelé korrigálták az első hivatalos becsléshez képest a harmadik negyedéves amerikai GDP-növekedési adatot.

A módosított, de továbbra sem végleges szám 2,8 százalék lett az első becslésben szerepelt 3,5 százalékkal szemben. A szakértők 2,9 százalékos adatra számítottak. A módosítás ellenére a harmadik negyedévi növekedés volt az első pozitív adat négy negyedév hanyatlás után. Az idei második negyedévben még 0,7 százalékkal gyengült az amerikai gazdaság.

Részben azért lett gyengébb a harmadik negyedévi GPD-adat a múlt hónapban közölt első becslésnél, mert időközben nyilvánosságra került, hogy szeptemberben tíz éve a legnagyobb mértékben, 18,2 százalékkal, 36,5 milliárd dollárra nőtt a külkereskedelmi deficit az Egyesült Államokban.

Ugyancsak az első becslés óta jelent meg az a szám, amely szerint a kereskedelmi és ipari ingatlanépítések a várt 9,0 százalék helyett 15,1 százalékkal csökkentek a harmadik negyedévben. A lakóingatlan-építések bővülése kisebb lett a becsültnél a negyedévben, a várt 23,4 százalékos növekedés helyett 19,5 százalék volt.

A lakossági fogyasztás vártnál kisebb bővülése is szerepet játszott abban, hogy visszafogták a harmadik negyedévi amerikai GDP-növekedésre vonatkozó nem végleges számot.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.