2009. november. 16. 13:03 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 16. 13:02 Gazdaság

Árnyékszék-gazdaság: megoldaná az indiai szegénység problémáját

A közegészségügy javításával kevesebben betegednének meg Indiában, ahol ezrek halnak meg hasmenés és gyomorbélpanaszok miatt: következésképpen az emberek hatékonyabban tudnának dolgozni, és legyőzhetnék a szegénységet – fejtette ki mumbai látogatásakor Jack Sim, a Vécé Világszervezet (WTO) alapítója.

A World Toilet Organisation több civil szervezettel közösen számos nyilvános illemhelyet működtet Indiában. Mumbai – a volt Bombay – 18 milliós lakosságának több mint fele nyomornegyedekben él, ahol átlagosan 81 emberre jut egy mellékhelyiség. Sim szerint a kormány és az emberek azért nem beszélnek szívesen a higiéniáról, mert az egyszerűen nem menő. „Senki sem veszi szívesen, sem a hatóságok, sem az emberek, ha megmondják nekik, hogy túl piszkosak, és több vécére lenne szükségük” – érvelt.

„Mumbaiban, ahol a nyüzsgő szegénynegyedek közvetlen szomszédságában fényűző irodaházak és luxusapartmanok állnak, a közegészségügy nem csak a szegény emberek problémája, hiszen az egymás mellett élés miatt szüntelenül látni, hogy az emberek nyilvánosan végzik el a dolgukat – magyarázta a WTO-vezető. „Az emberi ürülék látványa a vasúti sínek és az utak mentén azonban már annyira megszokottá vált, hogy az itt élők szemet hunynak a probléma felett, és nem kezelik kellő komolysággal.” Szerinte a jobb közegészségügyi-higiéniás viszonyok megteremtésével, a munkavégzés hatékonyságának fokozásával a nyomor is leküzdhető lenne.

November 19-ét 2001 óta nemzetközi vécénapként tartják nyilván. A WTO szingapúri értekezletén döntött a világnap megtartásáról, hogy ráirányítsa a figyelmet arra: minden embernek joga van megfelelő minőségű illemhelyre. A vécék hiánya főleg a fejlődő országokban okoz komoly higiéniai problémákat. A szervezet adatai szerint a világnépesség 40 százalékának nem jut vízöblítéses toalett – nem keveseknek semmilyen sem –, ami súlyos fertőzések, megbetegedések forrása. Az ENSZ becslései szerint a világon mintegy 2,6 milliárd embernek egyáltalán nincs vécéje: a világszervezet szeretné, ha a "bokrokra szorulók" száma 2015-re a felére csökkenne.

zöldhasú
Hirdetés