Kissé erősödött a forint
Kissé erősödött a forint pénteken, az eurót délután négy órakor 269,34 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a csütörtök délutáni 270,24 forinttal.
Az MTI által megkérdezett devizapiaci kereskedők elmondták: rendkívül alacsony forgalmú, nagyon eseménytelen nap volt a pénteki a devizapiacokon. Az euró egész nap a 268,80 és a 269,80 forintos szint között ingadozott, míg a régiós devizákban sem volt nagy mozgás, egyedül a lengyel zloty erősödött erőteljesebben a pénteki kereskedésben.
A szakértők szerint a meglehetősen alacsony forgalom hátterében az állhat, hogy a nagyobb alapok novemberben zárják pénzügyi évüket, így már nem vállalnak pozíciókat. Az elemzők úgy vélték, a jövő héten is megmaradhat az alacsony érdeklődés a fejlődő piaci devizák iránt, így a forint várhatóan a 270 forintos euróárfolyam körül, a 268 és 273 forintos sávban mozoghat majd.
A devizapiaci kereskedők rámutattak: a vártnál rosszabb magyar GDP adat nem befolyásolta érdemben a forint árfolyamát, mivel a piac vélhetően számított a rossz eredményre, annak csupán mértéke volt kérdéses.
A dollárt péntek délután 181,33 forint körül jegyezték a csütörtök délutáni 180,82 forint után. A euró/dollár árfolyam egészen az 1,4843-as szintig csökkent péntek négy órára, a csütörtök délutáni 1,4933-as szintről. A svájci frank jegyzése 178,35 forintra változott a csütörtöki 178,55 forintról.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.