Oszkó szerint a forint árfolyama miatt kár aggódni
A pénzügyminiszter szerint a forint árfolyamának mozgása az elmúlt napokban nem ad okot aggodalomra.
Az árfolyam a nemzetközi pénzpiaci mozgások hatására gyengült, az nem veszélyezteti a magyar pénzpiac, a pénzügyi intézmények stabilitását – mondta Oszkó Péter kedden újságírói kérdésre válaszolva Budapesten.
Magyarország tartja az államháztartási hiány idei 3,9 százalékos és jövő évi 3,8 százalékos előrejelzését – jelentette ki Oszkó Péter azzal kapcsolatban, hogy a héten kezdődik a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a hitel-felülvizsgálat újabb fordulója Budapesten.
Az euró kedden reggel 279 forint körül volt, de éjszaka 283 forint felett is járt a jegyzés. Devizakereskedők szerint éjszaka a nemzetközi kereskedésben „félreütöttek” egy üzletet: egy 278,50 forintos euró árfolyam utáni ügylet 288,60 forinton született, ami beindította a stop-loss ügyleteket: arra a szintre emelkedett az árfolyam, ahol a nagyobb veszteség elkerülésére a befektetők lezárják a pozíciójukat. „Rövid őrület után a forint visszajött a 280 forint alatt szintre”.
A forint az euróval szemben viszonylag gyorsan gyengült (újra) a 280 forintos szintig: október 21-én 264 forint körül volt az árfolyam, ami utoljára júliusban ingadozott 280 forint körül.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.