Elfogyott a lendület a tőzsdén
A nyugati börzékhez hasonlóan elfogyott a lendület a pesti tőzsdén is. A BUX a tegnapi masszív plusz után ma mínuszban zárt.
Reggel úgy festett, hogy a csütörtöki vártnál jobb amerikai GDP-adat okozta optimizmus pénteken is kitart, végül azonban nem így lett – délutánra elfogyott a lendület, s a piacokra visszatért a hét korábbi részére jellemző rossz hangulat. A BUX egy hajszállal a tegnapi záróár fölött kezdett, fél 11-ig azonban meredeken emelkedett, így nyitás után másfél órával már 1,5 százalékos pluszban járt. Ekkor azonban jött a fordulat, s újra lejtőre került a benchmark, amely így végül 1,6 százalékkal a csütörtöki alatt 20 572 ponton zárt. A BUX az egész hetet tekintve szinte hajszálpontosan 1000 pontot, azaz bő 4 százalékot esett úgy, hogy csütörtökön 3 százalék fölötti emelkedést mutatott.
Minden nagy lejtőn
A vezető papírok mindegyike pirosban búcsúzott a héttől. A legrosszabbul a Richter teljesített, amely 2,7 százalékot bukott, s végül 39 100 forinton zárt. Veszített értékéből a tegnap bő 7 százalékot menetelő OTP is: a bankpapír ma 1,8, az egész hetet nézve jó öt százalékot esett, s 5330 forinton intett búcsút a nem túl dicső hétnek.
Pirosban zárt a Mol és a Magyar Telekom is, holott napközben mindkét papír járt a tegnapi végső ár felett. Az olajipari társaság kurzusa 1,4 százalékkal 15 780 forintra süllyedt, míg a távközlési vállalat árfolyama 0,2 százalékkal 811 forintra esett.
A nap nyertese ismét az Econet lett: a papírnak - amely azóta száguld, hogy az érdekeltségébe tartozó FM1 a Slágert kiütve hét évre megszerezte az egyik országos kereskedelmi rádiófrekvenciát - úgy sem volt elég tér a növekedésre, hogy a napi 15 százalékos határt 25 százalékra bővítették pénteken. A kurzus már 10 órakor kiakadt 90 forinton 25 százalékos pluszban, s a forgalom ezt követő visszaesése mutatja, hogy az eladók ismét eltűntek a piacról, azaz feltehetőleg további emelkedést várnak.
Magas forgalom
A forgalom ma is kissé nagyobb volt az elmúlt hetek átlagánál, nap végére megközelítette a 28,5 milliárd forintot. OTP-papírok 21,7 milliárd forint értékben cseréltek gazdát, míg a Mol, a Richter és a Magyar Telekom egyaránt 2 milliárd körüli forgalmat mutatott. A bluechipek után a legkeresettebb papír ismét az Econet lett: a 360 milliós forgalom hatszorosa az idei átlagnak, ráadásul ennek nagy részét az első órában hozta a papír.
Prága a zöld sziget
A régiós börzék felemásan teljesítettek: a varsói tőzsde vezető indexe, a WIG-20 1,4 százalékot veszített értékéből, miközben a prágai PX 1 százalékot erősödött. A cseh mutató jó teljesítményében komoly szerepet játszott az Erste jó teljesítménye: az osztrák hitelintézet ma tette közzé gyorsjelentését, amire a részvényárfolyam 4,4 százalékos ugrással reagált.
A nyugati börzék ugyanakkor csak egy irányt ismertek p
nteken: a fontosabb benchmarkok egytől egyik pirosban zártak. A legnagyobb mértékben a frankfurti DAX-30 teljesített, 2,4 százalékos esésével, de 2,2 százalékot bukott a párizsi CAC-40 és 1,4-et a londoni FTSE-100 is.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.