2009. október. 13. 11:32 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 13. 11:43 Gazdaság

Hamarosan jelentenek a bankok – 6000-ig mehet az OTP?

A BUX közel egy százalékos nyereséget gyűjtött össze kedden délelőtt. A legjobban a Mol szerepelt, köszönhetően egy felminősítésnek, és az emelkedő olajárnak.

A hétfői 2,5 százalékos emelkedést követően kedden is pluszt mutatott a BUX a kereskedés elején, 11-kor 0,8 százalékos többlettel, 20 706 ponton állt. A vezető részvények közül a Mol szerepelt a legjobban, az olajpapír 2,7 százalékkal 15 450 forintra drágult, miközben az OTP 0,8 százalékkal 5450 forintra, a Magyar Telekom 0,2 százalékkal 845 forintra javított, a Richter ugyanakkor 0,8 százalékkal 38 400 forintra gyengült.

A múlt hét csütörtök-péntekinél élénkebb kereskedés folyik a BÉT-en - kezdi napi kommentjét Kovács Roland, az Equilor elemzője. A Mol kedd délelőtt szépen ment, ami alapvetően két tényezőnek, egyrészt a 74 dollár közelébe dráguló olajnak, másrészt a Credit Suisse felminősítésének volt köszönhető. Az OTP és a Mol is felülteljesítette a régiós szektortársakat.

A következő napok izgalmasnak ígérkeznek, a tengerentúli gyorsjelentési szezonban a héten olyan "nagyágyúk" jelentenek, mint például a Google, az Intel vagy a General Electric. Mellettük a legnagyobb bankok is közlik harmadik negyedéves eredményüket, így ez a hét megadhatja az alaphangot a következő hetek kereskedéséhez is. A hangulatot a jelentések fogják alakítani, arra lesz érdemes odafigyelni, hogy a várttól elmaradó eredményekre hogyan reagálnak a befektetők.

A BÉT-en elsősorban az OTP-t húzhatják el a Wall Street- bankok eredményei, ha azok az elmúlt negyedévekhez hasonlóan pozitív meglepetéssel szolgának, akkor az OTP is áttörheti az 5500 forint közelében húzódót ellenállást. Ha így lesz, akkor hamar 6000 forinton találhatja magát a bankrészvény.

Ecoline 

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.