2009. október. 13. 06:00 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 12. 22:15 Gazdaság

Befektetési tanácsok október második hetére

Az elmúlt egy hónapban a hazai – és régiós – részvénypiac felülteljesítő volt ugyan, de az elmúlt egy hét gyökeres fordulatot hozott, aminek oka az lehet, hogy a Lettországgal kapcsolatos hírek a régió egészét visszavetik. Emellett a piacok mozgására a politika is egyre erőteljesebb hatást gyakorol. Mire figyeljünk a héten?

Miközben a fejlett piacok a kialakult oldalazó sávon belül a korlátok szintjeit feszegetik, a hazai részvénypiac az oldalazó sáv támaszszintjei körül mozog. Ennek oka lehet, hogy a Lettországgal kapcsolatos fejlemények a régiós egészét visszavetik, illetve az, hogy a korábbi emelkedés után megindult egy részleges profitrealizálás. Továbbá nem kizárható, hogy a befektetők beárazzák Lisszaboni Szerződés ratifikálását elutasító cseh elnök ténykedését is.

A politika egyébként is egyre erőteljesebb hatást gyakorol a piaci mozgásokra, mivel az állami beavatkozások mértéke, illetve az állam piacokról történő kivonulása körül is egyre nagyobb a bizonytalanság. Ma erősödni látszanak azok a vélemények, amelyek szerint az államok kivonulása miatt tartós stagnálásra lehet számítani a recesszió után kialakult alacsony gazdasági aktivitás mellett. Ebben a helyzetben a befektetők döntése érthető: a fejlődő piacokra kevésbé koncentrálnak, mivel a fejlett gazdaságok stagnálása a fejlődőknél további gazdasági zsugorodást jelenthet.

Devizapiac

Az EUR/USD továbbra is oldalazásban maradt, az 1,46-1,48-as értékek között ingadozik a jegyzés.



Korábban arra számítottunk, hogy a keresztárfolyam legalább az 1,46-os szintig ereszkedik, de ezúttal az emelkedő sávon belül nem ereszkedett erre a szintre a jegyzés. Amennyiben az 1,48-as szintet nem haladja meg érdemben a jegyzés, továbbra is reális lehetőség az 1,46-os szint elérése, így ezúttal kivárást javasolunk. Az 1,48-as szinten nem ajánlunk eladást, mert innen akár egy-két nap alatt is könnyen elérhető az 1,50-es szint, egy kisebb korrekcióban azonban az 1,46-os szinten továbbra is vételt ajánlunk. Ennek bekövetkezése viszont hosszabb időt vehet igénybe, így ezúttal türelemre intjük azokat a befektetőket, akik érdekeltek a devizapiacon.

A hazai piaci mozgásokat a régió egészét meghatározó hatások váltották ki. Mindamellett, hogy továbbra is kedvező a nemzetközi befektetői hangulat, a régió kissé lemaradóan teljesített, mivel a lett pénzügyi-, és a román politikai válság visszavetették a befektetők korábbi lelkesedését. Ezzel együtt is csak annyi történt, hogy a forint tartotta az oldalazást a vezető devizákkal szemben, komoly, trendszerű esés nem alakult ki.





Jól látható, hogy rövidtávon  a hatás erős volt, mivel emelkedett a volatilitás. Ez az utóbbi időben nagy mozgásnak számító kilengés azonban beleillik a korábban kialakult tendenciákba, ezért azt mondhatjuk, hogy érdemben nem változott semmi a hazai devizapiaci trendeket illetően. Ennek értelmében arra számítunk, hogy az euróval szemben továbbra is marad a 265-275-ös sáv, még akkor is, ha a volatilitás emelkedik. Erre azért kerülhet sor, mert a kockázatok emelkednek ugyan, de ma nincs olyan ismert ok, ami miatt az oldalazásból kiszakadna a forint. A sáv alsó szélén (265) tehát EUR/HUF vételt, míg a felső szélén (275) EUR/HUF eladást javasolunk.

Kötvénypiac (Oldaltörés)

A fejlett piaci kötvények hozama ellentétes mozgásokat produkált az Atlanti-óceán két partján. Míg a német tízéves államkötvények hozama a 3,60 százalékos szintről 3,45 százalékra csökkent, addig az USA tízéves kötvények hozama 3,20 százalékról 3,40 százalékra emelkedett. A korábbiakban a dollár átmeneti erősödése idején az USA kötvények hozama esni kezdett, mivel a befektetők ismét a dolláralapú, biztonságos termékek felé fordultak. Miután azonban a piaci hangulat ismét megnyugodott, gyorsan vissza is állt a korábbi hozamszint. Mindezzel együtt jól látható, hogy a fejlett piaci kötvények hozammozgása egyre gyorsul, ami a befektetők fokozódó bizonytalanságát jelzi. A kötvénypiacon érdekeltek ugyanis a deflációs hatást és a várható finanszírozási feszültségeket egyszerre próbálják árazni. Előbbi a hozamok csökkenése, utóbbi pedig a hozamok emelkedése irányába hat, így a hozamok az éppen uralkodó hangulatnak megfelelően változnak. Továbbra sem ajánljuk a fejlett piaci kötvények vételét.

A hazai piacon a korábbiakkal ellentétben ezúttal a rövid oldalon nem változtak a hozamok, míg a többi futamidő esetében hozamcsökkenést láttunk. Ennek oka az lehet, hogy a rövid oldalon immár megtörtént az MNB kamatvágások beárazása, míg a hosszú oldalon az elmúlt egy-két hétben tapasztalható kisebb korrekciót dolgozta le a piac.


A továbbiakban az egyre bizonytalanabbá váló fejlett kötvénypiaci hangulat kihathat a hazai kötvénypiacra is, így a magyar állampapírok kereskedése során is számíthatunk arra, hogy a hozamok volatilisabban alakulnak a jövőben. Ennek okán továbbra is a rövid (3-6 hónap) futamidők tartását/vételét ajánljuk.

 

Részvénypiacok (Oldaltörés)

A nemzetközi piaci hangulat ismét stabilabb lett, mivel az USA gyorsjelentési szezon eddig megjelent adatai szerint a vállalatok képesek voltak stabilizálni helyzetüket, mivel a korábbi hatékonyságjavító intézkedések kedvező hatása ma már érvényesül a negyedéves számokban. Az elsőként jelentő ALCOA ráadásul a várt veszteség helyett nyereséget jelentett, de a múlt hét végén megjelenő makrogazdasági adatok is emelkedő irányba tolták az indexeket.

Sajnos azonban továbbra sem egyértelmű a kép; a vállalati gyorsjelentések számaiban ugyanis nem feltétlenül a nyereség/veszteség adat a fontos tényező, hanem sokkal inkább fontos, hogy miképpen alakul az értékesítés árbevétele. Ugyanis amíg az értékesítés nem tud emelkedni, addig nem fenntartható növekedési pályán, hanem a recesszióhoz való alkalmazkodás periódusában vannak a vállalkozások. A makrogazdasági adatok pedig továbbra is csak azt mutatják, hogy a recesszió szorítása enyhül ugyan, de a növekedésnek továbbra sincsenek meg az alapvető feltételei.

A fentiek okán tehát nem számítunk arra, hogy a korábbiakban kialakult oldalazó trendet feladnák a fejlett piacok. Abban az esetben, ha sérülnek a mai oldalazás szélsőértékei, nem számítunk rá, hogy trendszerű emelkedés, vagy esés alakult ki, hanem csak arra, hogy az oldalazó trend szélesebb tartományban folytatódik tovább. Ebben a helyzetben továbbra is a spekulatív vételek zárását ajánljuk.

A hazai piacon ezúttal kissé eltérő volt a trend, mint a fejlett piacokon, mivel a régiós hatások az általános nemzetközi tendenciák ellen hatottak. De ez sem jelenti azt, hogy eső trend alakult volna ki, csak éppen – a fejlett piacokkal ellentétben – az oldalazó csatorna alsó széléhez került közel az index.



A kialakult helyzetben nem tudunk egy határozott trendet megjelölni, mint várakozást, inkább csak két hasonló valószínűségű szcenárió felvázolására vállalkozunk. Amennyiben a fejlett piacok tovább emelkednek – esetleg új lokális csúcsokat felállítva – a hazai piac is emelkedhet a lokális csúcsot jelentő 20 900-as szint közelébe. Amennyiben viszont a fejlett piacok lefelé veszik az irányt, és a régiós helyzet sem változik, könnyen előfordulhat, hogy a támaszszintek sérülnek és egy erőteles esés alakul ki, ami a 18 000 pontos szintig vetheti vissza a hazai piacot.

Ajánlásunk megfelel a fejlett piacokkal kapcsolatos javaslatunknak: továbbra is a spekulatív vételek zárását tartjuk a legjobbnak.


Ajánlás
Devizapiac:
EUR/USD:
vétel: 1,46, eladás: 1,49
EUR/HUF:
vétel: 265, eladás: 275
USD/HUF: kivárás
Nemzetközi részvénypiac:
EU részvények: meglévő részvények eladása, kivárás
USA részvények: meglévő részvények eladása, kivárás
Orosz részvények: meglévő részvények eladása, kivárás
Egyéb feltörekvők: meglévő részvények eladása, kivárás
Hazai részvénypiac:
Meglévő részvények eladása, kivárás
Kötvénypiac:
Fejlett piacok: eladás
Hazai piac: rövid lejáratok (3-6 hónap) tartása
Befektetési alapok:
Hedge fundok (melyek negatív korrelációt mutatnak a kötvény- és a részvénypiacokkal)


Fürjes Szabolcs
zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.