BUX: estére elolvadt Budapest többlete
A BUX minimális pluszban fejezte be a csütörtöki napot. A vezető részvények közül csak a Mol árfolyama esett.
Az Alcoa szerdán megjelent, vártnál jobb harmadik negyedéves gyorsjelentése megadta a pozitív alaphangot az európai tőzsdéknek szerdán, a BUX azonban nem tudott élni a lehetőséggel: a mutató a reggeli pluszt leadva megelégedett egy szerény 0,1 százalékos nyereséggel. Az index nap végi értéke 20 078 pont volt.
A vezető részvények közül a Richter 38 145 forinton stagnált, a Mol 1,0 százalékkal 14 940 forintra gyengült, miközben az OTP 0,7 százalékkal 5202, a Magyar Telekom pedig 0,9 százalékkal 818 forintra erősödött.
Mit mond a szakember?
Alapvetően csöndes, a szerdához hasonló napot láthattak a befektetők csütörtökön a pesti tőzsdén, az index határozott pluszban nyitott, a többlet azonban elolvadt - kezdte összefoglalóját Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője.
Szembetűnő a BUX alulteljesítése az utóbbi napokban, az index mind a régiós, mind a nyugati börzemutatóknál gyengébben teljesít. Ennek oka nem egyértelmű, emelkedésben is voltak olyan napok, mikor elváltunk a többiektől – tette hozzá. Pénteken nem valószínű, hogy nagy esés jönne a parkettre, tekintettel arra, hogy az amerikai részvényindexek érezhető pluszban jártak a kereskedés elején.
Ecoline
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.