Így kezdte a negyedik negyedévet a világverő BÉT
Szűk fél százalékos erősödés: ez a kereskedés első másfél órájának mérlege a BÉT-en, október 1-jén.
A BUX, amely a harmadik negyedévben a világ negyedik legjobb eredményét mutathatta fel, csütörtök délelőtt fél 11 után pár perccel 20 314 pontnál járt, 88 ponttal (0,44 százalékkal) a szerdai záróérték fölött.
A Magyar Telekomra hajszálra a szerdai záróáron (805 forinton) születtek ekkor kötések; a Richter papírjai pedig 5 forinttal, 38 105 forintig erősödtek.
Az OTP kezdett legerősebben a blue chipek közül: a banki papír 1,1 százalékkal, 5308 forintra drágult. Javított a Mol is: 0,5 százalékkal, 15 450 forintig emelkedett az árfolyam. Az Egis 0,3 százalékkal, 19 535 forintra gyengült.
A vezető európai indexek is a BUX-hoz hasonló szerény emelkedéseket tudtak felmutatni: (magyar idő szerint) fél 11 után pár perccel az FTSE-100 0,3 százalékos, a CAC-40 0,25 százalékos, a DAX-30 0,5 százalékos pluszban várta a folytatást.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.