2009. szeptember. 28. 14:10 MTI/hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. március. 08. 11:16 Gazdaság

Százmilliárd a kecskeméti térségnek a Mercedes nyomán

A 2012-ben elindul gyártásban a beszállítókra egyelőre nem számít a kecskeméti Mercedes-üzem, de a térség nyolcvan-százmilliárdos fejlesztése nyomán akár még erről is szó lehet. Az MSZP mindenesetre bizakodó.

A nyolcvan-százmilliárd forintot is elérheti a kecskeméti Mercedes-gyárhoz kapcsolódó térségfejlesztési program, amely a szomszédos megyék, régiók vállalkozásainak segítene bekapcsolódni a beruházásba - mondta Balogh László, a Mercedes-beruházás miniszterelnöki megbízottja hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

A program célja, hogy felkészítsék a beszállítói kört a beruházásra, hatására átalakulhat majd a gazdaság, a gépiparnak nagyobb jelentősége lesz, az infrastrukturális fejlesztések miatt egyre több befektető érkezhet, az oktatás pedig sokkal piacorientáltabbá válhat.
    
A 80-100 milliárd forintban benne van az infrastruktúrafejlesztés, az oktatás átalakítása is. A programhoz minden egyes európai uniós forrást szeretnének elérni.
    
Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára közölte: a tárca egyértelműen támogatja a programot, és bízik benne, hogy igazi együttműködés alakulhat ki a régió és megyehatárok lebontásával.
    
Arra a kérdésre, hogy sajtóhírek szerint az autógyártásban csak 2012-től vehetnének részt magyar beszállítók, Varju László közölte: fel kell készülni a gyártás 2012-ben való elindulására, és a térségi együttműködés jelentősége éppen az, hogy képessé tegye a cégeket arra, hogy beszállítóvá váljanak.

A stuttgarti székhelyű Daimler-Benz konszern tavaly júniusban jelentette be, hogy Magyarországot választja új Mercedes-modelljei gyártásának helyszínéül, a cég elnökségének egyhangú döntése alapján a 800 millió eurós beruházással megvalósuló új üzemet Kecskeméten építik fel. A tervek szerint a gyártás előreláthatóan 2012-ben kezdődik, és közvetlenül 2.500, illetve a beszállítói körben további 10 ezer munkahelyet jelent.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 18. 17:45

Úgy felforgatta a dubaji csoki a pisztáciapiacot, hogy a törököknek már a baklavára se telik

A trendi csoki egyik összetevője a pisztáciakrém, a TikTokról indult mánia pedig akkora keresletet korbácsolt neki, hogy az alapjául szolgáló magvak – amúgy épp csökkenőben lévő – ára meredeken nőni kezdett, nem kis részben a török piacon hirtelen megjelent spekulánsoknak köszönhetően. A pisztáciafarmerek örülnek, a török fogyasztók meg csak a fogukat szívják az új lendületet kapó élelmiszer-infláció miatt.