A Vértesi Erőmű felszámolást kezdeményezett Kapolyi érdekeltsége ellen
A közvetve állami tulajdonú Vértesi Erőmű még a nyár közepén felszámolási eljárást kezdeményezett a Kapolyi László érdekeltségébe tartozó System Consulting ellen 1,2 millió euró megfizetésének elmaradása miatt - erősítette meg a Népszabadság hírét Tringer Ágoston, a Magyar Villamos Művek (MVM) szóvivője.
Az MVM csoporthoz tartozó Vértesi Erőmű 30 megawatt teljesítményben lekötött áram leszállításának ellenértékét, 1,2 millió eurót követel a System Consultingtól. Az erőmű társaság a bíróság felszólítására igazolta, hogy a címzett átvette a fizetési meghagyásokat, így az eljárás megindítható ellene.
A Vértesi Erőmű már jogvitában áll a System Consultinggal, a vitás kérdések egy része választott bíróság előtt van. Kapolyi László az MTI megkeresésére munkatársa útján azt üzente, hogy a jogi eljárásokra való tekintettel nem kíván a kérdésekre válaszolni.Korábbi információk szerint a Vértesi Erőmű 2009 márciusában kártérítés iránti keresetet nyújtott be Kapolyi László cége, a System Consulting Zrt. ellen, miután a System az erőmű felszólítására nem fizetette meg az általa okozott igen jelentős mértékű kárt. Az erőművel szemben ugyanis a kereskedők 12 milliárd forintos kárigényt jelentettek azután, hogy Kapolyi cége elállt az áramvásárlástól.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.