2009. augusztus. 12. 11:19 Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 12. 11:14 Gazdaság

Közeleg a nagy szeptemberi forintgyengülés

Több mint három hete volt utoljára olyan drága az euró, mint augusztus 12-én délelőtt: a közös európai pénz árfolyama 275 forint felett is megfordult.

Az első szerdai kötések még 272 és 273 forint között mozogtak a bankközi devizapiacon, aztán a kurzus hirtelen 275 forint fölé, legutóbb július 20-án látott magasságba kapaszkodott. Háromnegyed tizenegykor egy euró 274,7 forintot ért.

A dollár árfolyama 192,5 forintról 195 forint fölé, a svájci franké a 178 forint alatti hajnali szintről 180 forint fölé emelkedett. Háromnegyed tizenegykor a zöldhasút 194,6 forinton, az alpesi devizát 179,8 forinton jegyezték.

„A régióval kézen fogva ballag a forint felfelé a domboldalon, mert most épp rosszabb a hangulat. A hangulat meg már csak ilyen, hogy egyik nap jó, a másik nap rossz, a harmadik nap meg még messze van. Gyanús jelnek tartjuk, hogy lassan 100 százalékban felsorakoznak az elemzők és szakértők a szeptemberi nagy forintgyengülés eszméje mögé, 280-at, vagy még ennél is gyengébb forintot vizionálva” – írja „tízórai” jelentésében Márvány Zsolt, a Commerzbank értékesítési vezetője.

Ecoline

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.