2009. augusztus. 04. 09:59
MTI
Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 04. 09:53
Gazdaság
Majdnem 80 millió eurós veszteség az Austrian Airlines-nál
Az Austrian Airlines légitársaság ismét veszteséges: a második negyedévben 78,5 millió euró volt a hiánya adó után a tavalyi második negyedévi, 11,7 milliós adózott eredmény helyett.
Az üzemanyag olcsóbbodásának jótékony hatását továbbra is elemésztette az utasszám meredek csökkenése, írták a kedden kiadott időközi beszámolóban. A légitársaság bevétele 495,8 millió euró volt, 26 százalékkal kevesebb a tavalyi második negyedévinél. Az Austrian Airlinest jelenleg felvásárolja a német Lufthansa, ettől az osztrák cégnél 80 millió eurós megtakarítást várnak évente, amit további, évi 220 millió eurós megtakarítással saját erőből is meg akarnak toldani, profitot remélve. Erre az évre egyelőre nem adtak eredmény-előrejelzést kedden sem.
Az Austrian Airlinesnak az első negyedévben 88,1 millió eurós vesztesége volt adó után, nagyobb az egy évvel korábbi, 60,4 milliós hiánynál. A bevétel 17 százalékkal 438,8 millió euróra csökkent.
Tavaly is veszteséges volt az AUA az év nagy részében, az előző évinél még sokkal nagyobb üzemanyagköltség, az olcsó jegyes légitársaságok támasztotta verseny és az utazási kedv lanyhulása miatt. Adó után 429,5 millió euró volt a veszteség a 2007-es, 3,3 millió eurós adózott eredmény után. A bevétel 0,8 százalékkal 2,53 milliárd euróra csökkent 2,55 milliárdról.
A rekord méretű éves veszteség ellenére a bécsi tőzsdén jegyzett cégek közül tavaly az AUA-nál növelték a legnagyobb mértékben, 126 százalékkal a vezetők jövedelmét, 948 ezer euróra.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
Gazdaság
MTI
2009. június. 08. 10:55
A légitársaságok idei vesztesége 9 milliárd dollár is lehet
Világ
MTI
2009. július. 25. 12:50
A franciák csekkolhatják egy légitársaság biztonsági besorolását
Gazdaság
MTI
2009. július. 30. 16:36
IATA: mérséklődött a visszaesés a légi közlekedésben
Gazdaság
MTI
2009. június. 30. 15:23
Hárommilliárd dollár a légitársaságok vesztesége az első negyedévben
Gazdaság
OTS-Hírvonal
2009. január. 30. 14:41
Lemondott az Austrian Airlines vezérigazgatója
Világ
MTI
2009. április. 05. 11:11
A válság miatt eddig 132 útvonalat töröltek a légitársaságok
Karrier
MTI
2009. április. 03. 16:16
Munkaidőt és bért csökkent az Austrian Airlines
Gazdaság
MTI
2009. június. 04. 16:15