PM: szeptember végére 1067,7 milliárdos hiány várható
Önkormányzatok nélkül júniusban az államháztartás 245,9 milliárd forint hiánnyal zárt, szeptember végére 1067,7 milliárd forintot vár a Pénzügyminisztérium (PM), ez a GDP 4,1 százaléka - jelentette be Katona Tamás államtitkár.
A Pénzügyminisztérium ezentúl három hónaponként ad államháztartási előrejelzést, ezért a mostani szeptember végéig szól - mondta Katona Tamás. Az államtitkár közölte: júniusban az államháztartás deficitje megegyezett az előzetesen közölt 245,9 milliárd forinttal és kedvezőbb a PM által várt 276,1 milliárdnál.
Az első félévben a pénzforgalmi hiány 814,6 milliárd forint volt, ami a GDP 3,1 százalékával egyenlő. (A múlt év első felében az államháztartás összesített deficitje 722 milliárd forintot tett ki, ami a GDP 2,6 százalékának felelt meg.)
Erre az évre GDP arányosan, pénzforgalmi szemléletben (önkormányzatok nélkül) 991,8 milliárd forint hiányt vár a Pénzügyminisztérium, ami a GDP 3,8 százaléka, az év utolsó három hónapja ugyanis hagyományosan többletet mutat - magyarázta az államtitkár.
Az idei első félévi költségvetési adatok azt tükrözik, hogy a gazdálkodó szervezetek 464,7 milliárd forintos befizetései némileg meghaladják a tavalyi 457,1 milliárdot. Például társasági adóból 220,6 milliárd folyt be szemben a múlt évi 205,2 milliárd forinttal, a befizetett egyszerűsített vállalkozói adó (eva) idei összege 44,4 milliárd, 700 millióval több a tavalyinál.
A fogyasztáshoz kapcsolt adóknál 108 milliárddal kisebb összeg folyt be az idei első félévben, ezen belül, az áfa bevételek 80 milliárd forinttal maradtak el a múlt évitől, a jövedéki adónál 3 milliárd az elmaradás, a regisztrációs adónál pedig 24 milliárd forint.
A lakosság első félévi befizetéseinek összege 1.055 milliárd forint, ami 35 milliárddal kisebb a bázisadatnál, ezen belül személyi jövedelemadóból 29 milliárd forinttal kevesebb folyt be, mint egy évvel korábban.
Hasonló folyamatok figyelhetők meg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak adataiból is: a társadalombiztosítás 2009. első félévi járulékbevételei például 48 milliárd forinttal maradtak el a tavalyitól.
Kissé meglepő, hogy a harmadik negyedévre összesen 253,1 milliárd forint államháztartási hiányt prognosztizál a szaktárca, noha tavaly ebben a három hónapban mindössze 9 milliárd forint volt a deficit. A PM szakértői az MTI kérdésére azt válaszolták, hogy a gazdaság lassulása miatt elmaradnak az adó- és járulékbevételek.
A kormány nem kívánja csökkenteni az Egészségügyi Alap kiadásait - felelte újságírói kérdésre Katona Tamás, aki úgy látja, hogy a költségvetési törvényben foglalt kiadási összeg az egészségügy rendelkezésére fog állni, ezért nem fenyeget az a veszély, hogy kórházakat kellene bezárni.
Egy másik kérdésre, ami Tátrai Miklósnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) vezérigazgatójának felmentésére vonatkozott, az államtitkár kifejtette: "miután a pénzügyminiszter áttekinti az MNV tevékenységét, ha szükséges, akkor megfelelő döntéseket fog hozni".
A Pénzügyminisztérium azzal számol, hogy miután az adóalapot nem képező államháztartási támogatás miatt le nem vonható áfa rendelkezést (áfaarányosítást) az Európai Közösségek Bírósága áprilisi ítéletével megsemmisítette, 2009-ben 60 milliárd forintot fog visszatéríteni az adóhivatal - felelte kérdésre Karácsony Imréné szakállamtitkár.
Pichler Ferenc szóvívó bemutatta Végh Szabolcsot, aki július elsejétől a költségvetésért felelős szakállamtitkári posztot tölti be a nyugállományba vonult Várfalvi István utódjaként.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.