2009. július. 09. 09:59 Utolsó frissítés: 2009. július. 09. 10:01 Gazdaság

BÉT: már kezdéskor beletapostak…

Az elmúlt napok mélyrepülése után csütörtökön pluszban kezdtek Európa börzéi. A BUX különösen jól teljesített a kereskedés elején.

Enyhe pluszban kezdett, s az első percekben is tartotta az irányt a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe. A BUX 14 567 ponton indított, ami nagyjából fél százalékos emelkedést jelent, fél óra elteltével azonban már 1,5 százalékos pluszban járt a mutató, 14 700 pont környékén.

A vezető papírok többsége erősödni tudott. A tegnap hatalmasat zuhanó OTP visszakapaszkodott a 3200-as szint fölé. A bankpapír 3240-en kezdett, s bár innen néhány perc alatt 3210-ig esett, fél óra elteltével ismét a nyitóérték körül járt, ez egyébként majd másfél százalékos növekedésnek felel meg. Mindeközben a Mol kilőtt: az olajipari cég papírjai jó 3 százalékkal drágultak s jelenleg 11 500 forint fölött forognak.

Majd egy százalékkal drágult a Richter is: a gyógyszeripari vállalat papírjai 33 400 forintig erősödtek a kereskedés első fél órájában. Lefelé vette ugyanakkor az irányt a Magyar Telekom: a távközlési cég kurzusa most 565 forintnál jár, ez fél százalékos visszaesést jelent.

Pluszban kezdett Nyugat-Európa is, így meg van az esély arra, hogy a legfontosabb európai börzék az öt napos esés után ma kicsit visszahozzanak a leadott pontokból. Szűk fél óra után a legjobban a frankfurti DAX-30 állt, amely 0,8 százalékot emelkedett, de majd fél százalékos plusznál járt a párizsi CAC-40, s 0,4 százalékos többletet hozott össze a londoni FTSE-100 is.

Hasonló a helyzet a régióban is. Az elmúlt napokban is az árral szembe úszó Prága csütörtökön reggel is erősödéssel kezdett, fél óra után 0,6 százalékkal állt magasabban a PX, mint tegnap záráskor. Jól kezdett a varsói WIG-20 is, s bár az első percekben ereszkedett egy kicsit, fél százalékot így is erősödni tudott.

Ecoline

zöldhasú
Hirdetés
Címkék