2009. június. 25. 13:55 Utolsó frissítés: 2009. június. 25. 13:56 Gazdaság

Küzd a támasszal a forint, csúszik a frank, ugrál a dollár

Egyelőre nem sikerül áttörnie a támaszt az euró/forint kurzusnak, a svájci frank ugyanakkor továbbra is lefelé tart, fél éve nem volt ilyen olcsó.

Régen nem fordult elő, hogy ennyire szűk sávban mozogjon az euró árfolyama, amely csütörtökön délelőtt, és kora délután a tegnapi forinterősödésnek köszönhetően ismét a 276-277-es támaszhoz érkezett. A kurzus korábban már háromszor pattant vissza erről a szintről, s egyelőre most sem sikerült áttörnie. A magyar fizetőeszköz reggel enyhén gyengült, az euró jegyzése 278 fölé is bekukkantott, ezt követően azonban visszatért a reggeli szintre, s azóta a 276,5-277,3-as sávban mozog. Nem rázta meg különösebben a cseh kamatdöntés sem az árfolyamot pedig a piaci szereplők egy része meglepődött azon, hogy a jegybank nem változtatott az irányadó rátán.

Mindeközben a svájci frank jegyzése nekiszaladt a 180-as szintnek: még a délelőtt során született kötés 180,08 forinton is. Igaz azóta enyhén emelkedett a kurzus, a jelenlegi 180,8 forint is majd fél éves mélypontnak számít. A dollár árfolyama egész nap ugrált: a zöldhasú jegyzése többször is irányt váltva 197,8 és 199,2 között mozgott.

Ecoline

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.