2009. június. 23. 10:21 Utolsó frissítés: 2009. június. 23. 10:50 Gazdaság

BÉT: kedden is félnek a befektetők

A tengerentúlon zuhanással ért véget a hétfő, amit Nyugat-Európában nem követett komoly esés, a BUX azonban lesiklópályára került.

A március elejével megindult részvénypiaci emelkedés komoly akadályba ütközött júniusban. A hétfő a főbb részvényindexekben meredek esést hozott, és kedden a Távol-Keleten sem volt jobb a helyzet. Európa kismértékű mínusszal indított, később azonban sikerült ledolgozni a hátrányt, és délelőtt 10-hez közeledve már enyhe többleteknek örülhettek a befektetők.

A befektetők aggodalmát ismét a recesszió elhúzódása váltotta ki, több elemző figyelmeztetett arra, hogy a részvényárak "túl sokat" emelkedtek, és az optimizmus nem indokolt, hiszen a válság még hosszú-hosszú hónapokig kitarthat. A BUX 0,8 százalékos mínuszban, 14 610 ponton állt 10-kor.

A vezető részvények közül egyedül a Magyar Telekom tudott emelkedni, árfolyama 1,0 százalékkal 585 forintra ment föl. A másik három blue chip árfolyama nem kerülte el a korrekciót: az OTP 1,0 százalékkal 3348 forintra, a Mol 0,8 százalékkal 11 530 forintra, a Richter 2,2 százalékkal 30 615 forintra olvadt.

Ecoline

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.