A nyugati borongás miatt esik a BUX
A Nyugat-Európában elromló befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdén is esést hozott, a mutató több mint fél százalékkal esett.
A kockázatos pozíciók zárásával reagáltak a befektetők a Világbank legújabb jelentésére, melyben a pénzügyi szervezet a márciusban publikáltnál súlyosabb, 2,9 százalékos világgazdasági GDP-visszaesést jelzett idénre. A részvénytőzsdék és a nyersanyagárak estek, a dollár és a japán jen pedig erősödött hétfőn délelőtt. A nyugat-európai parketteken a DAX 1,6 az FTSE-100 1,3 százalékos veszteséget mutatott fél 2-kor.
A BUX sem remekelt, a pesti parkett vezető indexe 0,6 százalékkal 15 076 pontra apadt. A blue chipek közül a Mol és a Richter szembe ment az általános tendenciával, az olajpapír 0,1 százalékkal 12 100 forintra, a gyógyszergyártó részvénye 0,4 százalékkal 31 850 forintra drágult. Az OTP piacán tovább folytatódott a lemorzsolódás, az árfolyam itt 1,2 százalékkal 3459 forintra esett, miközben a Magyar Telekom 2,4 százalékkal 581 forintra gyengült.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.