2009. május. 26. 13:53 MTI Utolsó frissítés: 2009. május. 26. 13:59 Gazdaság

Meghamisítják az ennivalónkat, a gyógyszerünket, a telefonunkat

Magyarországon a GDP 10-15 százalékát teszi ki a feketegazdaság, ami óriási veszteség a gazdaságnak, ezért minél előbb hatékony lépéseket kell tenni ennek visszaszorítására – mondta Bendzsel Miklós a Magyar Szabadalmi Hivatal (MSZH) elnöke, a hivatal és a Magyar Védjegy Egyesület konferenciáján.

Az MSZH elnöke kiemelte, hogy Magyarországon a feketegazdaság piacának van egy szociológiai vonulata is, hiszen elsősorban a nyugdíjasok és az alacsony jövedelműek százezrei vagy akár milliói rászorultságból olyan életmintákat követnek, amelyekkel életben tartják a feketepiacot. Ezért az egyik legfontosabb feladat a fiatalok oktatása, felvilágosítása.

Emlékeztetett, hogy egy 2006-ban készült kimutatás szerint az elkobzott termékek minden kategóriájában Távol-Keletről érkezett a legtöbb hamis áru az Európai Unióba. Magyarország, mint származási ország a negyedik helyen volt az elfogott hamis élelmiszerek, alkoholos italok, valamint üdítőitalok kategóriájában, az illatszerek és kozmetikumok területén pedig a hatodik helyen szerepelt a listán.

A kimutatás hatására számos ország hozott intézkedéseket a hamisítás visszaszorítása ellen, így Magyarország is 2008-ban, amikor felállította a Hamisítás Elleni Nemzeti Testületet. A testület legfőbb cselekvési irányai a statisztikai kimutatások létrehozása, a fogyasztók tudatosságának növelése, valamint a termelők jogainak érvényesítése a hamisítókkal szemben. A testület stratégiájában a hamisítás által leginkább fenyegetett, kiemelt iparágként az élelmiszeripar, a kreatív és informatikai, illetve a gyógyászati készítmények és növényvédő szerek ágazata szerepel.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.