2009. május. 26. 17:26 ecoline.hu Utolsó frissítés: 2009. május. 26. 17:09 Gazdaság

Pluszban zárt a BUX

Bár a zárószakaszban enyhén lerántották, az utolsó másfél óra szárnyalásának köszönhetően így is enyhe pluszban zárt a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe.

A BUX reggel megfordult pluszban, azonban fél 10 körül meredeken esni kezdett, s egészen addig lefelé tartott, amíg az Egyesült Államokban nyilvánosságra nem hozták a fogyasztói bizalmi indexet. A mutató ugyanis sokkal jobb lett a vártnál, s nyolc hónapos csúcsra emelkedett, ez pedig lelkesedéssel töltötte el a befektetőket. A BUX a majd két százalékos mínuszból visszakapaszkodott a tegnapi záróérték fölé, végül pedig 15 626 ponton 0,1 százalékos emelkedéssel búcsúzott a keddtől.

Két sima, két fordított

A blue chipek felemás teljesítményt nyújtottak. A legjobban a Mol teljesített: az olajipari részvény ma szinte egész nap pluszban tartózkodott, s végül 1,8 százalékkal 14 250 forintra drágult. Pluszba kapaszkodott végül az OTP is: a bankpapír amely a Mol-lal ellentétben a nap nagy részét mínuszban töltötte, végül 0,4 százalékkal 3403 forintig emelkedett.

Esett ugyanakkor a Richter és a Magyar Telekom. Előbbi kurzusa 1,4 százalékkal 31 650 forintra süllyedt, míg utóbbi kereken 1 százalékot vesztett az értékéből, s 600 forinton zárt.

Csak a Molt és az OTP-t vették

A forgalom harmadával meghaladta az idei átlagot majd 24,5 milliárd forint volt. Az OTP részvényeket 15, míg a Mol papírokat 6,4 milliárd forint értékben adták vették, a másik két blue chip azonban ma 1 milliárd alatt maradt. 

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.