2009. május. 22. 18:05 MTI Utolsó frissítés: 2009. május. 22. 18:01 Gazdaság

Korrekció gyengítette a forintot

A térség devizáival együtt a forint is gyengült a bankközi devizapiacon pénteken, a kereskedés a korrekció jegyében telt.

Délután fél ötkor 279,83 forint volt az euró árfolyama a csütörtök esti 277 forint körüli jegyzések, a reggeli 278,08 forint, és a kora délutáni 277,40 után. Nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy egy hete 289 forint magasságában, egy hónapja pedig 299 forint magasságában folyt a kereskedés.
 
A kereskedők most sem trendfordulót emlegetnek, hanem korrekcióról beszélnek - és nemcsak a forint vonatkozásában, hanem valamennyi régiós feltörekvő deviza piacán. Változatlanul a nemzetközi befektetői hangulat alakulását tekintik a legfőbb piacmozgató tényezőnek, és előre tekintve a feltörekvő devizák árfolyamában erősödő trendre számítanak, mivel érzékelhetően emelkedik a piac érdeklődése a magasabb kockázatot hordozó befektetési eszközök iránt. 
 
Rámutattak, hogy az utóbbi időben erős korreláció volt  a tőzsdék - elsősorban természetesen a meghatározó súllyal rendelkező amerikai piacok - és a feltörekvő devizák árfolyamának alakulása között: úgy a részvényeket, mint a térségi devizákat a dollár-befektetések ellenében kezdték keresni. A dollár pedig egyre csak gyengül, az euró/dollár árfolyam már az 1,40-es szintet próbálgatja. Csütörtök délután még 1,3750 dollár volt az euró jegyzése, egy hónapja pedig 1,29-en kereskedtek. 
  
A dollár a forinttal szemben a 200-as lélektani határ alá került, pénteki szélsőértéke 198 forint alatt volt; a délutáni árfolyam 199,90 forint a csütörtök délutáni 202,65 forint után. A kereskedők megemlítették, hogy ezen a szinten már érzékelhető az erős dollárvételi szándék.
 
A svájci frankot pénteken délután 183,82 forinton jegyezték az előző délutáni 183,46 forint után, 100 japán jen pedig 211,55 forint 211,58 forint után.

zöldhasú
Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.