Feszített lesz a gabona- és élelmiszerhelyzet az idén
Az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete, (FAO) szerint a világ gabonatermése idén 3 százalékkal kisebb lesz a tavalyinál, 2,217 milliárd tonnát érhet el, és ennek árfelhajtó hatása lehet globálisan az árakra. Ezt a hatást azonban mérsékli, hogy a tavalyi rekord termés után a gabonakészletek növekednek. A FAO búzából 3,7 százalékos terméscsökkenésre számít idén.
Az élelmiszerárak a fejlődő világban máris viszonylag magasak, a termékek túlnyomó része ma drágább, mint egy évvel ezelőtt, állapítja meg a FAO, megjegyezve, hogy a termékek 40 százaléka esetében a három hónappal ezelőttihez viszonyítva is magasabb az árszint.
A világ egészét tekintve azonban a kínálat-kereslet egyensúlya érezhetően javult a rekord tavalyi termésnek köszönhetően, és a fogyasztásra rendelkezésre álló kereskedelmi tartalékok a fogyasztás csaknem negyedét érik el, miután egy éve csak bő ötödének feleltek meg.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.