2009. március. 23. 11:47 MTI Utolsó frissítés: 2009. március. 23. 11:46 Gazdaság

A legtöbb ország adókönnyítésekkel tompítja a válság hatásait

A legtöbb ország adócsökkentéssel igyekszik tompítani a világméretű gazdasági válság hatásait a Deloitte globális tanulmánya szerint. A nemzetközi tanácsadó cég több mint ötven ország közelmúltbéli kormányzati adóintézkedéseit elemezte világszerte.

A Deloitte tanulmányát ismertető közleményből kiderül: a válságkezelési megoldásokban jellemzően a versenyszféra adóterheinek további csökkentése figyelhető meg. Ha valamely állam növelni is igyekszik a gazdaságélénkítésre fordított források nagyságát, azt sehol nem az adóbevételekből, tehát nem az újraelosztás és az adócentralizáció növelésével teszi.

Nincs tehát paradigmaváltás a nemzetközi adóversenyben, sőt, a vállalkozások, az élőmunka, és egyes országokban a háztartások adóterhelésének további csökkentése látható – idézi a közlemény Oszkó Pétert, a Deloitte Magyarország elnök-vezérigazgatóját.

Kövesdy Attila, a Deloitte adótanácsadási üzletágának nemzetközi adótanácsadásért felelős partnere szerint egyértelműen körvonalazható néhány tipikus intézkedés. Ilyen az adómérték csökkentése, a gyorsított értékcsökkenési leírás, az adóbefizetési határidők eltolása, a gyorsabb adóvisszatérítés, a fizetési könnyítések biztosítása. A kormányok ezekkel az intézkedésekkel vagy a magánszemélyek, vagy a vállalkozások helyzetén szeretnének javítani az adóterhek csökkentésével és a likviditás javításával.

Egyes országok egészen különleges intézkedésekkel próbálkoznak. Az Egyesült Államokban például a kisvállalkozások számára megengedik a visszamenőleges veszteségelhatárolást, azaz, amennyiben társasági adó alapjuk negatív, ezt korábbi pozitív adóalapjukkal szembeállíthatják, és a korábban befizetett adót visszaigényelhetik. Máshol az intézkedések csak egyes szektorokat érintik, Belgiumban így az új lakások építését terhelő általános forgalmi adót csökkentették 21-ről 6 százalékra.

Kevésbé általános, de nem elszigetelt az a gyakorlat, amely arra kötelezi egy adott ország adóhatóságát, hogy átmenetileg függessze fel az adóellenőrzéseket azoknál a jellemzően kis- és közepes hazai vállalkozásoknál, amelyek munkahelymegtartó programot hajtanak végre, illetve egyéb munkahelyteremtő vállalásokat tesznek (például Korea).

Kövesdy Attila szerint térségünkben a Cseh Köztársaság – egyéb intézkedések mellett – társasági adót csökkent, és felfüggesztette bizonyos esetekben a személyijövedelemadó-előleg fizetésének kötelezettségét.

Érdekesség, hogy Írország, amely magas költségvetési hiánnyal küzd, adóemeléseket vezetett be mind az általános forgalmi adó, mind az eddig nemzetközi összehasonlításban alacsonynak mondható személyi jövedelemadó területén, miközben könnyíteni igyekszik a vállalkozások, különösen a kis- és középvállalatok adókötelezettségeit. Mindez mutatja, hogy nincs egy recept minden országra, hiszen figyelemmel kell lenni az adott ország költségvetésének helyzetére is az adóintézkedések meghozatalakor – mutatott rá Kövesdy Attila.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.