Együtt esett a régióval a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 199,02 pontos, 1,68 százalékos csökkenéssel, 11 643,58 ponton zárt csütörtökön.
Ennek ellenére a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe záráskor nem mutatott annyira rossz képet, mivel a reggeli pár órás optimista befektetői hangulat, valamint az utolsó percek pozitív elmozdulásai miatt régiós társainál kisebb mínuszban fejezte be a kereskedést. Varjú Péter hozzátette: úgy tűnik a piac lassan felkészül arra, hogy a vezető részvények több éves mélypontjuk közelébe kerülnek, amit áttörve újabb jelentős zuhanást indíthatnak el a magyar börzén.
A Mol 95 forinttal, 1,05 százalékkal 8915 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 81 forinttal, 3,33 százalékkal 2350 forintra esett, forgalmuk 9,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 13 forinttal, 2,29 százalékkal 555 forintra gyengült, forgalma 1,5 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 350 forinttal, 1,17 százalékkal 29 600 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 399,6 millió forintos forgalom mellett 160 forinttal, 1,37 százalékkal 11 860 forintra erősödött.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1435,10 ponton zárt csütörtökön, ez 5,46 pontos, 0,38 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.