2008. december. 17. 11:31 MTI Utolsó frissítés: 2008. december. 17. 11:09 Gazdaság

A Honda ismét csökkentette előrejelzését

A japán Honda autógyár szerdán ismét csökkentette előrejelzéseit, öt hónapon belül harmadszor.

Takeo Fukui, a Honda elnöke. Lassulnak
© MTI
A második legnagyobb japán autógyár most 185 milliárd jenes adózott eredményre számít a jövő márciussal záruló üzleti évében, az októberben jelzett 485 milliárd jen helyett. Üzemieredmény-célját 180 milliárd jenre csökkentette 550 milliárdról, a bevételi célját 10,4 billió jenre 11,6 billióról. A cégnél úgy vélik, a mostani üzleti évben 3,65 millió autót értékesíthetnek világszerte; októberben még 4,02 millióra számítottak.

A hazai termelést 54 ezer járművel csökkentik. Az új előrejelzés szerint idén várhatóan 1,43 millió kocsit adnak el az Egyesült Államokban, 8 százalékkal kevesebbet, mint tavaly, Európában pedig 380 ezret, 1 százalékkal többet a tavalyinál. Egyszersmind bejelentették, hogy 10 százalékkal csökkentik az igazgatótanács havi illetményét. Az új előrejelzés megjelenése előtt a Honda részvénye 4,2 százalékot vesztett a tokiói értéktőzsdén.

Az előző, idén márciussal zárult pénzügyi évben a Honda 1,3 százalékkal 600 milliárd jenre növelte adózott eredményét. Üzemi eredménye 11,9 százalékkal 953,1 milliárd jenre, a bevétele 8,1 százalékkal 12 billió jenre emelkedett. A pénzügyi évben 3,925 millió autót adtak el világszerte, 7,5 százalékkal többet, mint az előző pénzügyi évben.

Korábban más japán autógyárak is csökkentették előrejelzéseiket, a kereslet világméretű visszaesése miatt. A Suzuki például 60 milliárd jenes adózott eredményt vár a jövő márciussal záruló teljes üzleti évre, 25,2 százalékkal kevesebbet, mint az előző, idén márciussal zárult üzleti évben. A bevételt 3,2 billió jenre várják a Suzukinál, ez 8,6 százalékkal lenne kevesebb az előző üzleti évinél. Az első üzleti negyedév után, júliusban még 80 milliárd jenes adózott eredményt és 3,5 billió jenes bevételt jósoltak maguknak a mostani üzleti évre.

Kedden közölte a Magyar Suzuki Zrt., hogy eddig 201 dolgozó mondott fel önként, az 1200 fős létszámcsökkentési terv november végi bejelentése óta. A Magyar Suzuki Zrt. lefelé módosította gyártási terveit, az idén a korábbi 300 ezer helyett csak 282 ezer autó készítésével számolnak, 2009-ben 210 ezer Suzuki gyártását tervezik, de a piaci fejleményeket követve a gyártási tervet havonta felülvizsgálják. A vállalat december 8-tól csak két műszakban termel.

zöldhasú
Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.