A Világbank újabb uniós országoknak kész segíteni
A Világbank újabb uniós tagországokon kész segíteni, ha szükség lesz rá - mondta Sipos Sándor, a Világbank uniós ügyekért felelős megbízottja. Az irodavezető szerint a kis, önálló valutával rendelkező államok vannak veszélyben.
Sipos szerint az elmúlt hetek egyik tanulsága, hogy a viszonylag kis gazdaságok, önálló valutával mindannyian a veszélyzónában vannak, amikor ilyen mértékű világgazdasági és bankválság bontakozik ki. A Világbank ezért készen áll arra, hogy ha szükség van, akkor segítsen.
Sipos úgy véli, valószínűleg más országok nem kerülnek pontosan olyan helyzetbe, amelybe Magyarország került a likviditási válság tetőzésekor. Szerinte Magyarországot nem államcsőd, hanem a forint összeomlása fenyegette, tehát a likviditási nyomás alatt a forint összeomolhatott volna.
Ennek nyomán az egyik tanulság, hogy erősíteni kell a magyar gazdasági egyensúlyt. A másik pedig, hogy világbanki, valamint az IMF-hitel és az EU által támogatott gazdaságpolitikai csomag együttesen teremtik meg az euróhoz való csatlakozas feltételeit és nem a hitelek maguk. A magyar kormány által kijelölt út járhatónak tűnik, a döntés mögött a nemzetközi szervezetek támogatása is megvan - tette hozzá.
A szakember szerint a recesszió megállítása nehezebb feladat lesz, mint a likviditási válság megfordítása volt. A recesszió ugyanis sokkal hosszabb folyamat, így egy-egy lépés hatása is később érezhető. Több ország például költségvetési csomagokat kíván összeállítani, amelyeket sokkal nehezebb összerakni, mint a likviditás helyreállításáért felelős bankmentő csomagokat.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.