2008. november. 04. 18:40 Utolsó frissítés: 2008. november. 04. 18:32 Gazdaság

A Mol első fokon pert nyert a felügyelet ellen

Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság az október 31-én kihirdetett - nem jogerős - ítéletével hatályon kívül helyezte a pénzügyi felügyelet határozatát arról, hogy a Mol Nyrt. megsértette a tőkepiaci törvénynek a bennfentes kereskedelem tilalmára vonatkozó szabályait, a bíróság a hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte - közölte a Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.

Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője közölt, hogy nem jogerős, első fokú ítéletről van szó, és a felügyelet az ítélet írásos változatának kézhezvétele után alakítja álláspontját az esetleges további jogi lépésekről.

A felügyelet még tavaly decemberben bírságolta meg összesen 48 millió forintra a Molt a bennfentes információk nyilvánosságra hozatalára vonatkozó egyes szabályok, valamint a bennfentes kereskedelem tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése miatt.

A Mol nem értett egyet a felügyelet határozatával, ezért bírósági eljárást kezdeményezett.

A PSZÁF piacfelügyeleti eljárást folytatott a Mol részvényeire 2007. június 15-ét követő időszakban kötött ügyletek tárgyában. A 2007 decemberében zárult vizsgálat megállapította, hogy a Mol elmulasztotta az MFB Invest Zrt.-vel kötött részvény kölcsönügylet, valamint az IES, és a TIFON akvizíciók kapcsán felmerült bennfentes információt haladéktalanul közzétenni. A PSZÁF a vizsgált ügyletekkel kapcsolatban azt is megállapította, hogy a Mol bennfentes időszakban, bennfentes információ birtokában, saját részvény vásárlására adott megbízásaival megsértette a tőkepiacról szóló törvény bennfentes kereskedelem tilalmára vonatkozó rendelkezéseit.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.