2008. szeptember. 22. 13:18 MTI Utolsó frissítés: 2008. szeptember. 22. 13:14 Gazdaság

Kazahsztán már a második grúziai beruházását mondja le

Néhány héten belül immár a második grúziai nagyberuházását mondta le Kahasztán: a grúziai helyzetre hivatkozva ezúttal egy gabonatároló felépítésétől állt el.

Akilbek Kurisbajev kazah gazdasági miniszter a parlamentben hétfőn jelentette be, hogy "a nemzetközi gondok és a grúziai helyzet" miatt a Prodkorporacija nevű vállalat lemond arról, hogy gabonatárolót építsen a fekete-tengeri Poti kikötőjében.

Kazahsztán az egyik legnagyobb befektető Grúziában. Az ázsiai ország évente átlagban hatmillió tonna gabonát exportál, és a Potiba tervezett terminál évente 350-500 ezer tonna búza befogadására és tárolására lett volna alkalmas. Kazahsztán jobbára orosz és ukrán fekete-tengeri kikötőkön keresztül szállítja a búzát a Nyugatra, és a Potiba tervezett beruházás alternatív kiviteli útvonalat jelentett volna.

Kazahsztán korábban fogadkozott, hogy a grúz-orosz viszály nem fogja veszélybe sodorni grúziai beruházásait, ugyanakkor az augusztusi dél-oszét konfliktus óta immár a második grúziai nagyberuházásától táncol vissza. A kazah állami gáz- és olajipari vállalat néhány hete mondott le egy Batumiba tervezett olajfinomító létesítéséről, arra hivatkozva, hogy nincs elegendő hely egy ekkora nagyberuházáshoz.

A grúz-kazah gazdasági kapcsolatokban tapasztalt fennakadásokkal egyidejűleg szemlátomást szárnyalnak az orosz-kazah kapcsolatok. Az észak-kazahsztáni Aktyubinszk városba érkezett hétfőn Dmitrij Medvegyev orosz elnök, aki az orosz-kazah kapcsolatokról fog tárgyalni Nurszultan Nazarbajev kazah államfővel. A megbeszélésen a Független Államok Közösségébe (FÁK), a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetébe (ODKB), illetve más térségbeli szervezetekbe való integráció elmélyítéséről is szó lesz. Az orosz és a kazah államfőt nyolc szerződést ír alá, egyebek mellett a közlekedési infrastruktúra korszerűsítéséről.

Az orosz-kazah gazdasági kapcsolatok rohamos ütemben fejlődnek. Tavaly 16,6 milliárd dollárra rúgott a kétoldalú áruforgalom értéke, ami 30 százalékos növekedést jelentett 2006-hoz képest. Az idei év első felében újabb 27 százalékkal 9,6 milliárd dollárra bővült a forgalom.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.