2008. szeptember. 17. 18:35 MTI Utolsó frissítés: 2008. szeptember. 17. 18:33 Gazdaság

Elfogadta a kormány az adótörvények módosításait

A kormány szerdai ülésén megtárgyalta és elfogadta az adótörvények 2009-re vonatkozó módosításait - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő a kabinet ülése.

A pénzügyminiszter pénteken nyújtja be az Országgyűlésnek a módosító csomagot, de mandátumot kapott arra, hogy az addig az Országos Érdekegyeztető Tanácson, valamint a Gazdasági Együttműködési Fórumon felmerült javaslatokról tárgyaljon.

A szerdai kormányszóvivői tájékoztatón Budai Bernadett nyitott kérdésnek nevezte a fuvarozók üzemanyag elszámolását, illetve azt, bevezessék-e a jelenleg adómentes természetbeni juttatások 11 százalékos megadóztatását.

A szóvivő azt mondta, a Pénzügyminisztérium kompromisszumkész abban, hogy az adóhatóság a házipénztárakat - az eredeti elképzelést módosítva - ne bármelyik nap, hanem csak havi, illetve negyedéves bontásban és átlagban ellenőrizhesse.

Kérdésre válaszolva Budai Bernadett hangsúlyozta: a "Robin Hood" adóról és a lakásfelújítási szolgáltatások áfájának visszaigénylési lehetőségéről pénteken Veres János pénzügyminiszter tud majd információt adni a kormányszóvivői tájékoztatón.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.