2008. szeptember. 02. 14:44 MTI Utolsó frissítés: 2008. szeptember. 02. 14:45 Gazdaság

Leállította a hízottáru feldolgozását a Hungerit

A baromfifeldolgozó Hungerit Zrt. leállította a hízottáru feldolgozását szeptember 1-jével a Négy Mancs állatvédő alapítvány nyomására; ezzel az év végéig csaknem kétszáz dolgozótól kell megválnia a szentesi cégnek - mondta el Magyar József vezérigazgató.

A leépítést ötvenfős csoportokban hajtják végre, amit a munkaügyi központnak már jeleztek, de az év végéig egészen biztos, hogy el kell bocsátaniuk a kétszáz embert. A vállalatnál 25-30 ezer hízott állatot dolgoztak fel hetente, kacsa mellett elsősorban libát. Most viszont ennyivel kevesebbet fognak feldolgozni, így a leépítés elkerülhetetlen. 

A Négy Mancs Alapítvány azért indított kampányt a szentesi cég ellen, hogy hagyjon fel a hízottliba- és -kacsa-comb, illetve -mell, valamint a libamáj előállításával. Emellett feketelistára tette a Hungeritet, hogy a nemzetközi áruházláncok ne rendeljenek tőlük kényszertömött jószágokból előállított élelmiszereket. Az állatvédő szervezet képviselőivel még az agrártárcánál folytatott egyeztetés sem hozott eredményt, a gyártást le kellett állítani. 
 
A cég sajátos helyzetben van, hisz az említett termékeken túl csirke, pecsenyekacsa illetve -liba feldolgozásával és készételek gyártásával is foglalkoznak. "Ha nem akartuk, hogy azok is a bojkottált termékek közé kerüljenek, és a cég összes, csaknem 2000 dolgozóját el kelljen bocsátani, kénytelenek voltunk, a hízottáru- feldolgozást befejezni" - mondta el Magyar József. 
 
Ezzel a lépéssel 2,5-3 milliárd forint árbevételkiesést könyvelhet el a vállalat az idén - tette hozzá a vezető. Tavaly a cég csaknem 34 milliárdos forgalommal zárt, és 2008-ban is ennyit terveztek. 
 
Annak, hogy a konkurenciát miért nem sújtja a rendelkezés, Magyar József szerint az lehet az oka, hogy ők csak a hízottáru- feldolgozással foglalkoznak, és annak most is nagy a kereslete az európai piacon. 
 
Európában egyébként hízottáruval foglalkoznak Spanyolországban, Franciaországban, Romániában, Bulgáriában, de ott elsősorban kacsát tömnek. A hízottliba-tenyésztés, és -feldolgozás 80 százaléka Magyarországon történik, ennek 40 százalékát Szentes biztosította. 
 
A cégvezető szerint a külföldi partnerek nehezen, de tudomásul vették a döntést, miután szerettek a magyar féllel dolgozni, hisz a legnagyobb volument kínálta, megbízható mennyiségben. A Hungerit most a hízottáru helyett megpróbál pecsenyekacsát, illetve -libát szállítani, de a libamájat nem tudják pótolni. 
 
Az osztrák Négy Mancs Alapítvány korábban azt ígérte a cégnek, hogy amennyiben befejezi a hízottáru-feldolgozást, azonnal leveszik a feketelistáról. Ez kedden délutánig még nem történt meg, az állatvédők honlapján levő listán, még ott látható a Hungerit Zrt. is.
zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.