Kína nem érzi szükségét nemzeti valutája gyors ütemű felértékelésének
A várakozásokkal ellentétben Kína nem érzi szükségét nemzeti valutája, a jüan további gyors ütemű felértékelésének, mondta Cseng Szi-vej (Cheng Siwei) az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottságának alelnöke.
A befolyásos közgazdász a Financial Times-nak nyilatkozva kifejtette, hogy az amerikai dollár tovább már nem gyengül sokat, az augusztusi irányzathoz hasonlóan talán még erősödni is fog, ezért Kínának nincs szüksége arra, hogy a dollárral szemben jobban siettesse a jüan felértékelését. A kínai jüan más valutákkal szemben továbbra is erősödik.
Cseng kijelentése az Egyesült Államokban valószínűleg sokaknak okoz fejtörést, ugyanis ott pénzügyi körökben a jüan gyorsabb felértékelődésétől remélik a kereskedelmi mérleg javulását, az amerikai gazdasági növekedés gyorsulását.
A kínai valuta idén 7 százalékot erősödött az amerikai dollárhoz képest, azonban az utóbbi két hónap során a felértékelődés lelassult, sőt, augusztusban a jüan kissé még gyengült is a dollárhoz képest. Most először lassult a felértékelődés azóta, hogy Kína 2005. júliusban megszüntette a rögzített jüan/dollár árfolyamot, és általánosságban az ország legfontosabb kereskedelmi partnereinek valutáiból képzett kosárhoz kapcsolta valutájának árfolyamát, napi plusz-mínusz 0,3-0,3 százalékos ingadozást engedélyezve. Tavaly májusban a jüan napi ingadozási sávját 0,5-0,5 százalékra szélesítették a dollárral szemben.
A gazdasági szakember a kínai kormány aggodalmait is megerősítette azzal kapcsolatban, hogy az országba rövid távra spekulatív tőke, "forró pénz" áramlik be, ez Cseng szerint már tavaly mintegy 100 milliárd dollár lehetett.
Idén a kínai kereskedelmi többlet csökken, de a külföldön felhalmozott tartalékok növekednek, ami azt jelenti, hogy még több forró pénz áramlik az országba. Ha ez a folyamat változik, a spekulatív tőke is kiáramlik, ezért kell figyelnünk a befolyó és a kiáramló pénzekre – tette hozzá.
Cseng továbbá arra figyelmeztetett, hogy a hazai fogyasztás erősödése nem kompenzálja a beruházások és a nettó kivitel csökkenését. A kormányzati bevételek az év első felében 33,3 százalékkal növekedtek, azonban az olimpia és a májusi szecsuani (Sichuan) földrengés utáni helyreállítás jelentősen növelték a kínai állami kiadásokat.
„Nem hiszem, hogy jelentős összegekkel növelhetnénk a közcélú beruházásokat, azonban 3,5 milliárd jüannal (512 millió dollárral) támogatjuk a kis-és közepes vállalatokat” – mondta Cseng.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.