Richter: 15 milliárd forintos beruházás Debrecenben
A Richter Gedeon Nyrt. több mint 15 milliárd forint beruházással biotechnológiai üzemet épít Debrecenben – jelentette be Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.
A 110 új munkahelyet teremtő beruházáshoz közvetlen állami támogatást kap a magyar gyógyszergyár, de a támogatás összege az erről szóló megállapodás aláírása után 60 nappal lesz publikus – válaszolta a miniszter.
Az építkezést még az idén megkezdik, 2012-től klinikai vizsgálatokhoz szükséges mintákat, 2014-től pedig már a piacon is megjelenő termékeket gyártanak majd az üzemben – mondta Bogsch Erik.
A vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy a Richternek már van egy biotechnológiai érdekeltsége Németországban. A társaság 2007-ben 22,5 millió euróért megvásárolta a Helm AG 70 százalékát. Ez az üzem azonban a biotechnológia bakteriális ágára specializálódott, míg a debreceni rovar- vagy emlős sejtek felhasználásával állít majd elő terápiás fehérjéket. Bogsch Erik azt még nem kívánta elárulni, hogy az új üzem mennyivel növeli majd a Richter forgalmát.
Bajnai Gordon a sajtótájékoztatón külön felhívta a figyelmet arra, hogy egyedi kormánytámogatást nemcsak külföldi cégek kaphatnak Magyarországon. Már négy nagy magyar vállalat élt ezzel a lehetőséggel, és további néggyel folynak a tárgyalások ebben a témában – tette hozzá.
A miniszter elmondta azt is, hogy az év eddig eltelt időszakában 30 befektetővel írtak alá támogatási megállapodást, és ezzel hétezer új munkahely jön létre. Az 1990-es évek eleje óta számítva az egy főre jutó tőkebefektetéssel a magyarok a csehekkel fej-fej mellett az elsők a régióban, és az évi négy milliárd euró körüli tőkebefektetés továbbra is stabilan biztosnak látszik. Bajnai Gordon közölte: Magyarország megőrizte vonzerejét a befektetőknél – és utalva a Richter beruházására – nem csak nemzetközi szinten.
Debrecen polgármestere, Kósa Lajos a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a Richter negyedrészben állami tulajdonban van, magas osztalékot fizet, így a cég fejlődése állami bevételt is hoz. A polgármester az állami támogatásra utalva idézte Mária Teréziát: "etesd a birkát, ha nyírni akarod". Kósa Lajos kérdésre válaszolva közölte, hogy a Richter a szokásos kedvezmények mellett a nagyobb hozzáadott értékű gyártás miatt levonhatja a helyi iparűzési adóalapból többek között a kutatási költségét is, hasonlóan más nagy hozzáadott értéket képviselő ipari és szolgáltató debreceni céghez.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.