2008. július. 15. 17:23 MTI Utolsó frissítés: 2008. július. 15. 17:15 Gazdaság

BÉT: gyengült a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 121,57 pontos, 0,60 százalékos csökkenéssel, 20 282,20 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 19,9 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Szabó Gergely, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta, hogy a BUX kimaradt a régióra jellemző 2-3 százalékos gyengülésből, és szerény veszteségben zárt. Ez azonban - különösen negatív nemzetközi hangulat mellett - nem zárja ki, hogy a következő kereskedési napon a magyar részvényárfolyamok is kivegyék részüket az általános gyengülésből. 
 
Az üzletkötő kiemelte a Richter jó teljesítményét, illetve azt, hogy a Magyar Telekom a zárásra nagyjából ledolgozta napközbeni veszteségét. Megjelentek a vevők az OTP piacán is, a papír azonban 2 százalékos mínuszban zárt. 
 
A Mol kereskedésében elcsitult annak a hétfői bejelentésnek a hatása, hogy az olajipari cég meg kívánja venni az INA közkézhányadban lévő részvényeit. A Mol árfolyama a bejelentést követően több mint 2 százalékot esett, kedden azonban már emelkedett az árfolyam. A Mol 95 forinttal, 0,52 százalékkal 18 495 forintra erősödött, 3,4 milliárd forintos forgalomban. 
 
Az OTP részvények ára 130 forinttal, 2,04 százalékkal 6.250 forintra csökkent, forgalmuk 12,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,39 százalékkal 767 forintra esett, forgalma 2,3 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 95 forinttal, 0,29 százalékkal 33 095 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis 48 millió forintos forgalomban 90 forinttal 0,59 százalékkal 15 130 forintra gyengült. A BUMIX értéke 2,09 százalékkal 47,23 ponttal 2207,21 pontra csökkent.
 
zöldhasú
Hirdetés