Egy szállodai éjszaka átlagosan 71 euró Magyarországon
Az év első öt hónapjában a három-, a négy- és az ötcsillagos szállodák 53 százalékos szobakihasználtsággal működtek, a folyó áron számított bruttó szobaárbevétel 6 százalékkal, a vendégéjszakák száma 1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A Hotel Ezüstpart Balatonszéplakon. Minden mutató jobb mint tavaly © magreisen.at |
A fővárosi négy- és a vidéken működő négy- és ötcsillagos szállodák átlagosan 13300-17500 forintos, az adatszolgáltató háromcsillagos egységek 9100-10900 forintos szobaárat érvényesítettek.
Az egy kiadható szállodai szobára jutó szobaárbevétel – REVPAR – átlagosan napi bruttó 9400 forintot tett ki. A legmagasabb összeget, 22900 forintot a budapesti ötcsillagos egységek érték el, a legalacsonyabbról, 4100 forintról a Nyugat-Magyarországon található háromcsillagos egységek számoltak be.
A fővárosi szállodákat a vendégéjszakák számának növekedése jellemezte. A többi szállodában – a Balaton melletti háromcsillagosok kivételével – általában csökkent vagy stagnált a vendégéjszakák száma.
Január és május között a budapesti szállodákban minden kategóriában 56 százalék fölött volt a szobakihasználtság, a vidéki hotelekben csak 41-52 százalékos kihasználtságot mértek.
A KSH szerint májusban szinte valamennyi fontos mutató kedvezőbben alakult, mint az év előző négy hónapjában. Az év első négy hónapjában a három-, a négy- és az ötcsillagos szállodák 50 százalékos szobakihasználtsággal működtek, a folyó áron számított bruttó szobaárbevétel 6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.