Az észtek nálunk is sokkal rosszabbak
A váratlanul gyenge első negyedévi észt GDP-növekedés nyomán a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem zárja ki, hogy az észt gazdaság az idén növekedés helyett zsugorodni fog.
Észtország gazdasága az idei első negyedévben csak 0,4 százalékkal termelt többet, mint a múlt év első negyedében, nyolc éve nem mértek ilyen gyenge ütemű növekedést. 2007 utolsó negyedében 4,8 százalékos volt a gazdasági növekedés, 2006-ban pedig 11,2 százalékos volt a GDP-növekedés üteme.
A lassulásban az észt statisztikai hivatal szerint szerepet játszott, hogy a tavalyi első negyedévben nagyon gyors volt még a gazdasági növekedés, éves szinten csaknem 10 százalékos, és ehhez képest már a gazdaságnak nehéz lett volna tovább erősíteni. A hivatal szerint a feldolgozóipar és a szolgáltatások közül a pénzügyi szolgáltatások teljesen megtorpantak, és az adóbevételek is hirtelen visszaestek.
Ugyanakkor az infláció az idén tovább szárnyal: a tavalyi infláció 6,6 százalékos volt, majd az idei év elején kétszámjegyűvé vált az áremelkedés üteme: márciusban az éves szintű fogyasztói árindex 10,9 százalékra mérséklődött a januári 11,0 és a februári 11,3 százalékról.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.