2008. május. 16. 12:18 MTI Utolsó frissítés: 2008. május. 16. 12:16 Gazdaság

Trichet: a béremelések ne merítsék ki a termelékenység növekedését

A termelékenység növekedéséből keletkező többletet nem szabad teljes egészében érvényesíteni a béremelésben, hangsúlyozta Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke pénteken a Brüsszeli Gazdasági Fórum elnevezésű nemzetközi tanácskozáson.

Fontos, hogy a béremelések ne merítsék ki teljesen a termelékenység növekedését – jelentette ki, és hangsúlyozta a munkapiaci szerkezeti reformok fontosságát, megállapítva, hogy a munkanélküliség túl nagy.

Elmondta, hogy a bank igazgatótanácsa különösen szoros figyelemmel kíséri az euróövezetbeli bértárgyalásokat, és úgy vélekedett, hogy el kell kerülni a nominális béreknek a fogyasztói árindexhez való igazítását is.

Az EKB elnöke szerint az elmúlt években a likviditás erősen nőtt, és azt a veszélyes jelenséget lehetett megfigyelni, hogy a tőke kereste a beruházási lehetőségeket, ahelyett, hogy a beruházások keresték volna a tőkét. A most tapasztalható inflációs nyomás ennek is betudható, tette hozzá. Felhívta a figyelmet az energia és az élelmiszerek áremelkedésében rejlő veszélyekre is.

Trichet szerint középtávon törekedni kell az árstabilitásra, mert az az előfeltétele a fenntartható növekedésnek és munkahelyteremtésnek. Miután az infláció elleni küzdelem fő terhét a bérből és fizetésből élők vállára "rakta", ismét értésre adta, hogy a gazdasági növekedés lassulása nem indítja meg az EKB szívét - emiatt nem lehet tőle kamatenyhítésre számítani -, mert a fő cél továbbra is az árstabilitás. - Nem hiszem, hogy létezhet bármiféle alku, amelyben a mérleg egyik serpenyőjében az árstabilitás és az infláció, a másikban a közép- és hosszú távú gazdasági növekedés van - mondta Trichet, hangsúlyozva azt is, hogy bármiféle engedékenység az inflációval szemben aláásná a bank pénzügypolitikájának hitelességét.

A tanácskozáson Joaquin Almunia, az EU pénzügyi biztosa erőteljesen szorgalmazta azoknak a külső "sokkhatásoknak" a semlegesítését, amelyek inflációs nyomást okoznak az unióban.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.